Sombereken tartották a magyar falu napját

2019. május 30. csütörtök 15:18

Sombereken tartották a magyar falu napját

A Baranya Megyei Kormányhivatal 2019. május 20. és 23. között több napos szakmai programsorozatot szervezett, amelynek fókuszában az építészet, az örökségvédelem, a dél-dunántúli gazdaság, a vidékfejlesztés, a szakképzés megújítása, valamint a helyi kis- és középvállalkozások innovatív technológiai fejlesztései álltak. Az Építés hete rendezvénysorozat keretében a favakról is szólt egy nap Sombereken. 

 

 

Dr. Horváth Zoltán kormánymegbízott köszöntötte a jelenlévőket.

A magyar falu napja elnevezésű, május 22-ei rendezvényen arról kaphattak tájékoztatást a megjelent polgármesterek és állami főépítészek, hogy milyen fejlesztések, intézkedések várhatók a vidék építészeti és kulturális örökségének megóvása, valamint az itt élő családok támogatása érdekében.

Csoboth Tamás, Somberek polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy összefogással a kis településeken is sok mindent el lehet érni. Különösen igaz ez, ha az ott lakók magukénak érzik a közösségi tereket, felelősséget vállalnak az egész faluért.
A legjobb településképi arculati kézikönyveket a helyszínen is meglehetett nézni.

Dr. Horváth Zoltán kormánymegbízott kiemelte: Baranya megyében több olyan falu is van, ahol példaértékű az épített környezet, ahol a múlt értékeinek megóvására, a hagyományok megőrzésére törekszenek, de igyekeznek a fiatalok számára is vonzóvá tenni települést.

Ehhez a kormányhivatal nemcsak az építésügyi tevékenységén keresztül járul hozzá, hanem a legfontosabb állami szolgáltatások mobilizálásával is, például a kormányablakbusz segítségével. - A vidék megtartó erejében kiemelt szerepet kapnak a kormány által bevezetett különböző otthonteremtési támogatások is. Bízunk benne, hogy a falusi csok is olyan népszerű lesz, mint a családoknak kínált eddigi kedvezmények - tette hozzá.

Dr. Viski József helyettes államtitkár a vidékfejlesztési programokról beszélt.

Viski József, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára ismertette a Vidékfejlesztési Programban elért eredményeket, majd elmondta: jelentős forrásokat fordítottak a mezőgazdasági vállalkozások, és ezeken belül is a kisebb, családi gazdaságok versenyképességének növelésére. A támogatások 80 százaléka a mikro-, kis- és középvállalkozásokhoz került, az idei év pedig már az átadásokról, a beruházások megvalósításáról szól - egészítette ki.

A rendezvény zárásaként dr. Horváth Zoltán kormánymegbízott és Lukáts István állami főépítész elismerően szólt azokról a baranyai településekről, amelyek színvonalas arculati kézikönyvvel járultak hozzá egy egységes, példaértékű településkép megteremtéséhez. Belvárdgyula, Szentkatalin, Pogány, Orfű, Hetvehely, Hidas, Somberek, Drávaszabolcs, Csebény, Bükkösd községek, valamint Pécs és Bóly városa készítette a legszínvonalasabb dokumentumokat. Ezek a kézikönyvek utat mutathatnak mindazok számára, akik felújításra, esetleg új ház építésére készülnek az adott településen. A legszebb munkákból a kormányhivatali szakemberek kiállítási anyagot állítottak össze, melyet a helyszínen is meg lehetett tekinteni.

Forrás: Baranya Megyei Kormányhivatal