Sok van a számláján: fenyegetett, lopott, nőt is bántalmazott Pécsen egy férfi
2018. május 14. hétfő 09:25

A Pécsi Járásbíróság a napokban kelt ítéletével egy pécsi férfit önbíráskodás, garázdaság, testi sértés és lopás miatt 2 év 9 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől gyakorlásától eltiltásra ítélte és elrendelte egy korábbi büntetőeljárás során vele szemben kiszabott 1 év 7 hónap szabadságvesztés végrehajtását.
A bíróság három, a vádlottal szemben egy időben folyamatban volt büntetőeljárást egyesített és abban hozott ítéletet.
2015-ben a vádlott egy pécsi helyi járatú buszon észrevett egy személyt, aki neki 500 forinttal tartozott. Odalépett hozzá és követelte, hogy vagy adja át neki a pénzét, vagy pedig a karóráját. A sértett megijedt a kezét ökölbeszorító vádlottól, ezért átadta neki nyolcezer forintot érő karóráját.
A nyomozó hatóság a vádlottól a karórát az eljárás során lefoglalta és a sértettnek visszaadta, így a kár megtérült.
2016-ban a vádlott két ismeretlen társával bement egy lakásba, ahol a a sértett élettársával és gyerekeivel lakott, és a férfi élettársát kérdőre vonta azért, mert a fia a korábbi élettársát elszerette. Amíg a vádlott a lakásban volt, többször megütötte az ott lakó nőt ököllel és egy borosüveggel is. Miután társai a vádlottat a hely elhagyására szólították fel, a férfi megfenyegette a sértetteket, hogy ne merjenek kimenni a lakásból, mert „le lesznek vadászva".
A vádlott ezután az udvaron egy borosüveggel betörte a sértett lakásának ablakát, ezután a kaput nyitva hagyva távozott. A szomszéd két kutyája azon kiszökött, és amikor a szomszéd az állatok keresésére indult, a vádlott kérdőre vonta, hogy miért követi őt. A szomszéd elmondta, hogy kutyáit keresi, de a vádlott indulatosan egy alkalommal őt is megütötte, majd beszállt ismerősei gépkocsijába és társaival együtt elmenekült a helyszínről.
Idő közben a lakásban lévő sértett értesítette a rendőrséget. A lakásban a sértett férfi és nő 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedtek. Szomszédjuk nem tett feljelentést a vádlott ellen.
A vádlott az ablak betörésévvel 7.835 forint kárt okozott a sértetteknek, mely nem térült meg.
Figyelemmel a vádlott erőszakos, agresszív magatartására, az elkövetés helyére és idejére, alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen.
2016. május 11-én, a kora délutáni órákban a vádlott egy pécsi nagyáruházban, a mellékhelyiség előtti területről eltulajdonította egy sértett férfi pár percre őrizetlenül hagyott szatyrából a pénztárcát a benne lévő 45.000 forint készpénzzel és bankkártyájával együtt. A kár nem térült meg.
Az ítélet ellen az ügyész az első cselekmény vonatkozásában eltérő tényállás - rablás bűntette - megállapítása, a büntetés súlyosítása, a vádlott és védője az első cselekmény vonatkozásában felmentés, egyebekben a büntetés enyhítése érdekében jelentettek be fellebbezést, így az ítélet még nem jogerős.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Vasárnap már ismét szükség lehet az...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Autóritkaságokat újít fel Rudán Joe,...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Ragadozók tízezreit telepítették a...
- Kilencszázezren utaznak ország- és...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...