Sam újra játssza a Pécsi Nyári Színházban csütörtökön

2016. augusztus 03. szerda 13:47

Sam újra játssza a Pécsi Nyári Színházban csütörtökön

Augusztus 4-én, csütörtökön 21 órától a Játszd újra, Sam! című romantikus vígjátékot viszik színpadra a Pécsi Nyári Színházban.

Woody Allen sajátos humorú színdarabja Szurdi Miklós rendezésében, a Pécsi Nemzeti Színház és a Pécsi Nyári Színház közös produkciójában. A darab ősbemutatóját 1969-ben tartották New Yorkban, majd 1972-ben film is készült belőle a színházi előadás szereplőivel.

A főszereplő Allan Felix (Lipics Zsolt), a Woody Allen filmjeiből jól ismert esetlen, kissé neurotikus értelmiségi figura, akinek magánélete teljes csőd. Példaképe a negyvenes évek legférfiasabb hollywoodi sztárja, Humphrey Bogart. Az iránta érzett rajongás kezdi uralni hősünk egész életét, minden tettét az határozza meg, vajon Ő mit tenne ebben a helyzetben.

Fantáziálásai során Bogart tanácsokkal látja el Allan-t, főként a nőkkel kapcsolatban, ám a randevúk sorra kudarcot vallanak és közeleg a teljes katasztrófa.

Végül kiderül, a legjobb amit Allan tehet, hogy saját szívére hallgat, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, rájön, hogy a vágyott nő végig ott volt a közelében.

Forrás: iranypecs.hu