Saját cége ellen megy a város
2008. augusztus 17. vasárnap 21:31

A városvezetés a tavasz folyamán döntött úgy, hogy létrehoz egy száz százalékban Pécs tulajdonában álló gazdasági társaságot, a célból, hogy abba a vízműben lévő 50,05 százalékos városi részvénycsomagot beapportálja. A döntéshozók a lépést azzal indokolták, hogy a Pécs Holdingba csak száz százalékban önkormányzati tulajdonban lévő cégek kerülhetnek, s miután a vízmű részvényeinek közel 49 százaléka a francia SUEZ Environnement S. A. birtokában van, létrehozták a PVVM Kft.-t.
A kft.-t később a holding részévé tették, s ez a cég lett - áttételesen - a Pécset képviselő tulajdonos a vízműben - mégsem gyakorolhatja tulajdonosi jogait.
Mit akarnak a franciák?
Információink szerint a nyáron a város feljelentetést tett az ügyészségen, mert a vízmű - állítólag - az évek során az egyik, általa tulajdonolt cégre ruházta át a zrt. vagyona, illetve a már megkötött, üzemeltetési szerződések feletti rendelkezések egy részét.
Úgy tudjuk, hogy az ügyészség elutasította beadványt.
A holding vezérigazgatója, Varga Péter szerint ugyanis a Zrt. nem jegyezteti be a PVVM kft. részvényeit a részvénykönyvbe, ezzel pedig patthelyzet alakult ki: sem a város, sem a kft. nem tud a vízmű tulajdonosi közgyűlésén részt venni, így az működésképtelen, ennek pedig az a következménye, hogy a cég jelenleg törvénytelenül működik. A közgyűlésnek többek között az a feladata, hogy meghozza a cég stratégiai döntéseit, személyi kérdésekben állást foglaljon, s elfogadja a részvénytársaság beszámolóját - tette hozzá.
Varga szerint a beszámolót legutóbb már törvénytelenül nyújtották be a cégbírósághoz, hiszen a közgyűlés erről nem határozott.
Hozzátette, ha ez az állapot továbbra is fenn áll, elképzelhető, hogy a vízmű vezérigazgatójának 2009 tavaszán lejáró kinevezése után vezető nélkül marad a cég. Ha a franciák továbbra is ezt a taktikát részesítik előnyben, akár évekig is húzódhat az ügy, s elképzelhető, hogy polgári perre megy a holding.
- A pécsi vízmű igazgatósága is megosztott: Pécs négy tagot, a franciák hármat neveztek az IT-be, de döntést csak öt azonos szavazattal lehet hozni. A mérleg nyelve a vezérigazgató lenne, aki a SUEZ mellé állt, hiszen őt a francia tulajdonos delegálta. Ha nem szavaz, akkor az IT döntésképtelen - fejezte be Varga.
Nyirati István, a vízmű vezérigazgatója szerint az volt a legnagyobb hiba, hogy a PVVM Kft.-be történő részvényátruházáshoz igazgatótanácsi hozzájárulás kellett volna, ám ez elmaradt, s jelenleg az a kérdés, hogy a hozzájárulás utólag beszerezhető-e? Hozzátette: ez abban az esetben is megtörténhet, ha tulajdonosok megegyeznek egymással - erre viszont eddig nem került sor.
Mint mondja, igazgatósági, vagy közgyűlési döntés kellett volna a részvénybejegyzéshez, ám erről sem sikerült eddig megállapodniuk a feleknek.
B. M. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Szerdán még kitart a kánikula, aztán...
- Érdemes szerdán korán kelni, csodát...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Pécsett munkaversennyel, Mohácson...
- Szobrot kap a pécsi bányaló
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Felföldi László mutat szentmisét...
- Három hónapja eltűnt egy fiú Baranyából
- Több kocsival járnak a Mecsek IC-k ma...