Rozé Fesztivált és futóversenyt rendeznek Villányban
2016. július 13. szerda 07:43

Hatodik alkalommal rendeznek Rozé Fesztivált a hétvégén Villányban, amelyre 26 neves pincészet boraival, gasztronómiai újdonságaival, koncertekkel és különleges jelmezes futóversennyel várják a résztvevőket.
A szervezők MTI-nek eljuttatott közleménye szerint latin fiestával és brazil utcabállal tarkított karneváli hangulat fogadja majd a borvidék központjába látogatókat.
Szombat délután tartják meg a Rozémaraton elnevezésű jelmezes futóversenyt, amelyen a rózsaszínbe öltözött futók - zenés felvonulás kíséretében - három kilométeres távon mérhetik össze teljesítményüket.
Mint írták, a leggyorsabb és a legkreatívabb indulók értékes díjakat és villányi rozéborokat nyerhetnek. A női és férfi kategóriában induló futóknak továbbá három kijelölt ponton rozéfröccsöt, a gyermekeknek málnaszörp frissítőket is el kell fogyasztaniuk a versenyben maradáshoz.
A szervezők az MTI érdeklődésére elmondták, hogy a tavalyi Rozémaratonon mintegy 2000 versenyző állt rajthoz. A közönség szórakoztatásáról pénteken a pécsi Pixelplants, a Honeybeast és a Intermezzo Latin Club nevű formáció, szombaton pedig a ByeAlex és a Slepp, valamint az Intim Torna Illegál gondoskodik. A szervezők arra is felhívták a figyelmet, hogy - idén először - Pécs és Villány között fesztiválbuszt is indítanak. További részletekről a http://www.villanyiborfesztival.hu/roze honlapon lehet tájékozódni.
MTI - Fotó: vylian.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Narancs riasztást adtak ki Baranyára,...
- Éjjel hosszabb szünet jön a...
- Nyomtalanul eltűnt egy 34 éves pécsi...
- Nem indul eljárás a megtiltott gyűlés...
- Kamionnal ütközött egy személyautó...
- Ismét heves zivatarok csaphatnak le...
- Élettársa kislányát molesztálta egy...
- Örökifjak búcsúját rendezték meg...
- Összeütközött két autó Pécsett, egy...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...