Rövid időre leálltak a költözéssel
2010. augusztus 24. kedd 16:27

Ruzsa elmondása szerint - bár mint telefonon munkatársunknak mondta, nem ő, hanem kollégái vannak a helyszínen-, a félreértés rövid idő alatt tisztázódott, így a pécsi könyvtárak anyagának a Tudásközpontba való beköltöztetése rövid szünetet követően jelenleg már újra zajlik.
A Menedzsment Központ vezetője a Pécsi Újságnak azt mondta, mivel tisztázódott a félreértés és a felek megegyeztek, a költözésnek a továbbiakban semmi akadálya nem lesz.
FRISSÍTVE:
(16:40)
Dr. Fischerné dr. Dárdai Ágnes, az egyetemi könyvtár főigazgatója megerősítette értesülésünket, miszerint a költöztetőcég újra felvonulhatott a létesítményben és folytathatja tevékenységét. Ahogy a szakember fogalmazott: pótolták azt a másfél-két óra kiesést, amíg szünetelt a munka.
A főigazgató szerint az elfogadott logisztikai terv szerint naponta mintegy 4-500 polcfolyóméternyi könyv szállítását vállalta a cég, amelynek napi penzumát még a mai nap folyamán befejezik - és a hátralévőket pedig remélhetőleg a következő napokban folyamatosan végezhetik.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó az...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Nemzeti konzultáció indul a Tisza-adóról
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Több tanítványát is szexuálisan...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- A Pécsi Püspökség is programokkal...
- Jégeső, zivatar miatt adtak ki...
- Meghosszabbították a határidőt a HPV...
- Az István-aknai III-as üzem szomorú...