Rockmaraton: a legnagyobbakkal

2008. június 28. szombat 21:40

Rockmaraton: a legnagyobbakkal
Július 7. és 13. között rendezik meg - a nulladik nappal - immáron hétnaposra bővült Rockmaraton fesztivált a Malomvölgyi arborétumban. A széles és változatos rockműfajok előadóinak krémjét nyújtó rendezvény, 2008-ra az ország egyik legnagyobb zenei fesztiváljává nőtte ki magát. A hazai rock és metál szubkultúra kiemelkedő előadóinak koncertjeit, az eredeti értelmében vett nemzetközi sztárcsapatok fellépése színesíti. A részletekről Varga Zoltán főszervezőt kérdeztük.

- Milyen újdonságokat tartogat a rockszerető közönség számára a nyolcadik Rockmaraton?
- Elsőként a fellépőket emelném ki, akik között idén minden eddiginél több népszerű külföldi zenekar szerepel. Az idei nagy visszatérő, a Finntroll nevű - dallamos folk-metált játszó - finn banda, akiket 2006-ban már láthatott a közönségünk. Velük kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy a zenekart egy, az ország másik végében lévő rockfesztiválra is meghívták, mégis minket választottak.

- És velük még nem is merült ki a fesztivál skandináv vonala.
- Igen. Nagy vágyunk teljesült azzal, hogy a szintén finnországi Amorphis együttes is elfogadta meghívásunkat. Ez a lassan tizennyolc éve működő - a népzenei elemekkel tűzdelt vonalat lényegében megteremtő - csapat igen nagy népszerűségnek örvend Magyarországon. Ezért is gondoljuk, hogy csütörtöki fellépésük a Rockmaraton legerősebb napja lesz. A nemzetközi szintéren feltörekvő svéd Soilwork is ellátogat hozzánk. És, hogy fokozzuk az izgalmakat, Spanyolország egyik kultikus zenekara, a Locos szintén fellép a fesztiválon. Ezt a formációt a SKA-P együttes volt frontembere hívta életre. Repertoárjuk felét a volt formáció dalaiból válogatták - egyszóval esetükben is rengeteg érdeklődőre számítunk.

- Az említett zenekarok főként a fiatalabb korosztályt hozzák lázba. Mennyire cél, hogy az idősebb korosztály is megjelenjen?
- Abszolút mértékben. Úgy épülnek fel a programok, hogy július 7-én hétfőtől, a hétköznapokon a nagy nemzetközi line up zenekarok koncertjeire főként a fiatalabb közönséget várjuk, hétvégén pedig a szabadnapjukat töltő középkorú korosztályt szeretnénk megörvendeztetni a magyar rocktörténelem klasszikusaival. Nagy visszatérésekre is számíthatnak a fesztiválozók. Pénteken, több mint egy év után különleges, egyedi show keretében tér vissza a Tankcsapda, de ami még ennél is nagyobb szenzáció, hogy Hobó és a Deák Bill Blues Band együtt elevenítik fel a „Kopaszkutya"- időszakot.

-A koncertek mellett milyen egyéb kísérőprogramok lesznek?

- Minden eddiginél változatosabb off-programokkal készülünk, amelyeket igyekeztünk idén még jobban összefogni. Ennek keretében találtuk ki az Off-Rock Tanyát, ahol egyrészt pihenésre, másrészt a legkülönfélébb játékos vetélkedőkre van lehetőség. Az egyik ilyen, a sok derűs percet tartogató - a fesztiválokon igen életszerű szituációt szimuláló - arcvadász játékunk lesz, amelyben a regisztrált játékosoknak egy fénykép alapján kell megtalálniuk a közönség forgatagában a célszemélyt, jutalom fejében természetesen.

- Hogyan közelítheti meg a helyszínt az, aki érthető módon otthon hagyná az autóját?
- Főként a pécsieknek jó hír, hogy megállapodást kötöttünk a Pécsi Közlekedési Zrt.-vel, így óránként busszal is megközelíthető lesz a fesztivál. Egyéb vonatkozásokban is történtek praktikus változások: a sátrakkal érkezők számára kialakított kempinget kerítéssel vesszük körbe, és ezt a területet őriztetjük is. Így oda csak a hetijeggyel rendelkező fesztiválozók juthatnak be. Azok számára pedig, akik inkább a kényelmet választják, az ANK Művelődési Központ kollégiumában alakítunk ki szálláshelyet.

- Az elkövetkezendő fesztiválok tervei?
- Azt szeretnénk, hogy a Rockmaraton 2010-re egy erős nemzetközi találkozóvá nőjje ki magát. Az első lépéseket már ez évben megtettük azzal, hogy külföldi vendégeink szinte az összes szomszédos országban, illetve Németországban vásárolhattak jegyet a programra. Mindezek mellett jelen vagyunk a különféle külhoni médiumokban, de egyelőre ebben az úgymond „szűk" underground rockszcénában tudjuk magunkat leginkább ismertté tenni. Az tény, hogy idáig is a Rockmaraton volt a legnagyobb közönséget vonzó zenei fesztivál a régióban. A rendezvényt két év múlva, 2010-ben egy valóban nemzetközi szinten is kiemelkedő zenei felhozatallal, a mostaniaknál is erősebb húzónevek meghívásával szeretnénk megkoronázni. Azzal kapcsolatban, hogy milyen zenekarokban gondolkodunk, egyelőre korai lenne előrukkolni.

(Képünkön: a Rockmaratoton fellépő, finn Amorphis együttes tagjai.)

B. G.