Rendszeresen verte élettársa gyermekeit, letartóztatták
2015. július 29. szerda 16:12
Elrendelte a napokban a Pécsi Járásbíróság egy 42 éves férfi előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint rendszeresen bántalmazta élettársa gyermekeit.
Az ügyben a családgondozó bejelentését követően indult el a nyomozás, aki arról értesítette a hatóságot, hogy a gyanúsított az élettársa előző kapcsolatából származó négy gyermekét rendszeresen bántalmazta.
Ezt követően egy másik, szintén kiskorú sértett is tett feljelentést a 42 éves férfi ellen. Őt a napokban előzetes szóváltás után verte meg az élettársa házában, olyannyira, hogy súlyos sérülést szenvedett.
A bíróság megállapítása szerint azért volt szükség a férfi előzetes letartóztatásba helyezésére, mert tartani kell attól, hogy szabadlábon hagyása esetén a tanúkat, illetve a sértetteket megkísérelné befolyásolni, valamint attól is, hogy újabb bűncselekményeket követ el.
Forrás: EQM - Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Új dékán áll a PTE Egészségtudományi...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...

