Programdömpinget kínál idén is Arad és Pécs a testvérvárosok lakóinak
2017. március 29. szerda 17:05

Évtizedes hagyomány folytatódik idén is a Pécs és Arad közötti kulturális együttműködésekben azzal, hogy a két település 2017-ben is számos kulturális programot kínál a testvérvárosok repertoárjából a helyieknek. Az idei megállapodást szerdán írta alá Bognár Levente, Arad és Őri László, Pécs alpolgármestere.
Bognár Levente a programokat bemutató sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a két testvérváros, Arad és Pécs együttműködése példaértékű, ami elsősorban az elkötelezett kulturális szakembereknek, művészeknek és önkormányzati munkatársaknak is köszönhető. Hangsúlyozta: az élő kapcsolat nemcsak önkormányzati, hanem intézményi szinten is komoly megállapodások formájában ölt testet, emellett a civil szervezetek is sikerrel keresik az együttműködés formáit.
Őri László azt hangsúlyozta, hogy az erőteljes kulturális kapcsolat segítségével az anyaországban élő magyarok komoly betekintést kapnak Arad mai művészeti mindennapjaiba, a határon túl élők pedig a pécsi programok segítségével kapnak képet városunk kínálatából. Kiemelte: A Pécsi Napok keretében Arad, az Aradi Napok keretében Pécs kap majd idén is külön bemutatkozási lehetőséget.
Forrás: Pécsi Önkormányzat
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- 11 milliárd forintnyi...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...