Polihisztor segédmunkást fogott az APEH

2008. december 09. kedd 14:39

Nem akarta megfizetni adótartozásait egy cégvezető, ezért papíron eladta és új székhelyre, más néven jegyeztette be vállalkozásait. Az adóhatóság azonban lefülelte a trükkös vállalkozót, és adócsalás gyanúja miatt feljelentést tett - olvasható a vallalkozoinegyed.hu nevű portálon.

A Dél-dunántúli Regionális Igazgatóságnak a törzsadatok és a cégbírósági adatok összevetésekor feltűnt, hogy két kistelepülésen kilencven vállalkozást jegyeztettek be, közöttük olyanokat, amelyek ellen az adóhatóság végrehajtási eljárást folytat. A vizsgált társaságok nem újonnan alakultak, hanem az ország különböző pontjairól helyezték át székhelyüket a két településre.

A két címen jelenleg a cégek egyharmada ellen zajlik végrehajtási eljárás, több mint kétszázmillió forintnyi adótartozás miatt. Az eljárások azonban eredménytelennek bizonyultak, mert a cégek az új székhelyen nem voltak megtalálhatóak, ott semmilyen tevékenységet nem folytatnak, iratuk, vagyonuk a helyszínen nem volt fellelhető. Mindezzel vélhetőleg az volt a cél, hogy a cégeket elérhetetlenné tegyék, így az adó behajtását megakadályozzák - írja a vallalkozoinegyed.hu.

Az egyik faluban bejegyzett vállalkozások esetében ugyanaz az ügyvezető, míg a másik címre bejegyzetteknél különböző, egymással kapcsolatban nem álló személyek. Az egyik cégvezető láthatóan "polihisztor", hiszen a fordítói-tolmácsolói szolgáltatástól kezdve az autójavításon át az üdítőital-gyártásig mindenhez ért, ám közben egy építkezésen dolgozik segédmunkásként.

A székhely áthelyezéshez kapcsolódó társasági szerződés módosítását minden esetben ugyanaz az ügyvéd készítette el, jegyezte ellen és nyújtotta be a cégbírósághoz.

Az APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatósága az adóbehajtást jelentősen késleltető vagy megakadályozó adócsalás gyanúja miatt büntető feljelentést tett a Vám- és Pénzügyőrség Regionális Nyomozó Hivatalánál.

Forrás: vallalkozoinegyed.hu/MTI