PLAN9: tudományos fesztivál a TV-toronyban
2009. május 07. csütörtök 09:10
Igaz, hogy a szervezők eredeti tervei szerint egyszeri eseményről lett volna szó, azonban a siker folytatást követelt. A 2009. május 14-16. között a PLAN9 névre hallgató rendezvény helyszíne a város felett némán őrködő TV-torony lesz.
Folyamatos filmvetítések mellett, tudományos és filmesztétikai előadásokat, beszélgetéseket hallgathatnak meg a látogatók, esténként pedig zenei programok várják az érdeklődőket. A fesztivál a Pécs2010 EKF program felvezető évének eseménye.
Kihagyhatatlan filmklasszikusokkal találkozhatunk, azonban a kelet-európai sci-fikre, azon belül is ritkaságokra, Magyarországon soha nem vetített remekművekre helyeződik a hangsúly. Olyan magyar sci-fi is szerepel a terítéken, amit egyetlen 1986-os tévés vetítése óta, csak a kiválasztottak láthattak. A program másik fontos pillérét az elmúlt évek legötletesebb és leglátványosabb sci-fi rövidfilmjei adják, melyek a világ minden tájáról érkeznek a toronyba.
Az előadások segítenek betekinteni a sci-fivel kapcsolatos hoaxok kialakulásába, azok működésébe, megismerhetjük a filmekben csak felvázolt robotikának a jelenlegi állását és megtudhatjuk, hogy a filmvilág működését meghatározó belső evolúciós törvényszerűségek, miért élesztik újra az 1950-es évek sci-fi klasszikusait.
A fesztivál magját övező kísérőprogramok is számos érdekességet vonultatnak fel. Esténkét vocoderek és a 8bites hangzás mellett az uralkodó elektronikus zenei irányzatok kedvelői is kapkodhatják majd a fejüket. Naponta cserélődő kiállításokon, olyan sci-fi ereklyéket tekinthetünk meg, mint a Pirx kapitány kalandjaiban használt eredeti modellek vagy a kortárs képzőművészet sci-fi vonatkozású alkotásai.
Forrás: Pécs2010 Sajtóiroda
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késő este pótlóbuszok járnak Mohács...
- Böde az élvonal történetétnek...
- Helyszínelés miatt állt le reggel a...
- Gázolt a vonat, késtek a járatok a...
- Mohácsi drogdílert kapcsoltak le a...
- Vajon a májussal a szokatlanul hűvös...
- Vandál pusztítás a Barbakánnál:...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Repültek a kukák, dőltek a leanderek...
- Pécsi kórházban látták utoljára a...