Pesten lesz tanácsadó Révész Mária
2010. augusztus 17. kedd 11:13
"Révész Mária, a Fidesz Pécsi Csoportjának elnöke a hétfői elnökségi ülésen hivatalosan is bejelentette, lemond elnöki tisztségéről és nem indul az őszi önkormányzati választásokon sem. A ciklus végéig természetesen ellátja képviselői, elnöki és frakcióvezetői feladatait.
Hegyi Ákos a Fidesz új képviselőjelöltje
A Fidesz Révész Mária helyett Hegyi Ákos 31 éves közgazdászt indítja képviselőjelöltként Pécs 10-es számú körzetében. Új városi elnököt később választanak.
Révész Mária hosszú évek óta volt Pécs képviselője, tisztségviselője, ami nagyon megtisztelő feladat volt számára. 2010. júniusában a pécsi Fidesz csoport további bizalmáról biztosította, és jelölte az egyéni körzetben való indulásra, valamint a lista második helyére. Időközben azonban felkérést kapott arra, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztériumában politikai főtanácsadóként segítse a Miniszter és a Parlamenti Államtitkár munkáját.
Révész Mária hangsúlyozta, Pécsről való távozása nem jelent elszakadást a várostól, barátaitól, ismerőseitől, akiktől eddigi képviselői munkájához, a kampányokhoz nagyon sok segítséget, bátorítást kapott. Ezúton is köszönetet mind mindazoknak, akik bármilyen módon eddigi munkájában segítségére voltak.
- Nem kevés gondolkodás után igent mondtam a felkérésre, mert a feladat csak köztisztviselőként látható el. Ezért úgy döntöttem, hogy még a kampány megkezdése előtt visszalépek, az október 3-i önkormányzati választásokon ezért nem indulok - mondta Révész Mária.
- A felkérés megtisztelő volt, de sokkal fontosabb ennél, hogy úgy gondolom, a jövőben hatékonyabban tudom képviselni a város érdekeit a minisztériumban. Feladataim közé tartozik majd többek között, hogy segítsem a pécsi kulturális intézmények további magas szintű működtetését. A lehetőségeimhez képest igyekszem a lehető legtöbb időt itthon tölteni, a kulturális élet folyamataiba bekapcsolódni. Mert Pécs továbbra is az otthonom marad - mondta.
Révész Mária tanár, történész. A város 19-20. századi történetének témakörében végzett kutatásokat, mely tárgyban több tanulmánya és könyve is megjelent. 1990-től képviseli az önkormányzatban a 12-es számú választókerület lakóit. 1991-1994-ig az MDF-KDNP-FKGP frakció vezetője, 1994 és 1998 között Pécs város alpolgármestere, 1998-ban pécsi országgyűlési képviselő jelöltje volt.
2000-től 2002-ig a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában dolgozott, a külföldi magyar kulturális intézetek igazgatóságának főigazgató-helyetteseként. 2003-től a parlamenti Fidesz Frakció Kulturális Kabinetjének szakértője. 2003-ban részt vett a Fidesz szövetséggé alakításának előkészítésében. 2006-tól ismét önkormányzati képviselő, 12 övk-ban választották meg. 2006 októbertől a Fidesz-KDNP frakció frakcióvezetője. 2006. június 4-én választották a Fidesz Pécs Városi Szervezete elnökévé.
A Fidesz pécsi elnöksége és tagsága Révész Máriának megköszönve munkáját, gratulál az elnök asszonynak, és örömét fejezi ki, hogy az országos közéletben Pécsért munkálkodó szakemberek száma tovább bővül.
Fidesz Pécsi Elnökség
Pécs, 2010-08-16"
(Tájékoztatjuk tisztelt olvasóinkat, hogy a fenti cikk kommentálásának lehetőségét 2010. augusztus 23-án 13 órakor - visszaélésra utaló jelek miatt -megszüntettük.)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megtaláltuk Pécs legkakaósabb,...
- Sokba fájt a száguldás a Baranyában...
- Mohácson ingyen utazhatnak a helyi...
- Vasárnap véget ér a rendőrségi razzia...
- Egy hónapja nem találnak egy 17 éves...
- Négyszáz tonna szemetet halmozott fel...
- A legendás, pécsi születésű...
- Hálaadó szentmisén ünnepelték a...
- Tovább csökkent a gázfogyasztás 2024...
- Órákon át tartó áramszünetekre...