Pécsre jön David Pressman, az USA botránynagykövete
2023. április 15. szombat 11:03
Frissítve: 2023. április 17. hétfő 08:19

Pénteken a TEK és az amerikai követség emberei járták be azokat a helyszíneket, ahol hétfőn David Pressman, az USA - hazánkban provokációiról elhíresült - budapesti nagykövete megfordul majd Pécsett. Mint ismert, Pressman a napokban azzal került a nemzetközi botránykrónikákba, hogy bensőséges szédervacsorán látta vendégül a korábban a magyarországi zsidó politikusok listázását követelő Gyöngyösi Márton Jobbik-elnököt.
A követség hivatalos közleménye szerint a nagykövet nyilvános programjai a Pécsi Tudományegyetemen lesznek, ahol hétfőn délután elmegy a Nemzeti Virológiai Laboratóriumba, délután öt órától pedig „off the record háttérbeszélgetést" tart.
A nagykövet - a szélesebb nyilvánosság kizárása mellett - találkozik a baloldal pécsi képviselőivel, egy belvárosi étteremben ebédel, majd felkeres egy Soros Györgyhöz köthető helyi alapítványt is.
Utóbbiak kapcsán a TEK és a követség emberei pénteken helyszínbejárást tartottak a belvárosban, az események biztosításával összefüggő feladatokra való készülés jegyében.
Írásunk megjelenését követően a TEK azt közölte, nem az ő szakembereik tartottak terepszemlét Pécsett, az amerikai nagykövet tervezett látogatási helyszínein. David Pressman nincs az úgynevezett védett személyek között, ellentétben például a miniszterelnökkel, így a TEK-nek nem is feladata a védelme.
Úgy tudjuk, a pécsi helyszíni bejáráson a Készenléti Rendőrség munkatársai voltak jelen.
Pressman látogatásáról szándékunk szerint részletesen beszámolunk hétfőn.
M. B. - Fotó: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- 11 milliárd forintnyi...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...