Pécsi Vízmű: egyelőre elvi állásfoglalás a Holding részéről
2008. október 31. péntek 10:32
E szerint a Keleti Kft. ajánlatát javasolják elfogadásra az igazgatótanácsnak, mert a cég valamivel nagyobb, majdnem tíz százalékkal magasabb összeget fizetne a PVVM üzletrészéért, mint a Suez. Úgy tudjuk, mindkét ajánlat egymilliárd forint feletti vételárról szól: a Keleti Kft. 1,3 milliárdot, míg a Suez 1,2 milliárdot adna a meghirdetett tulajdonrészért.
Az elbíráláskor, a kiszivárgott információk szerint, 60-40 százalék arányban veszik figyelembe a kínált összeget és a cégek eddigi tapasztalatait, referenciáit. (Utóbbi nyilvánvalóan a Suez, mint a világ egyik legnagyobb vízügyi cége mellett szól.)
Az igazgatótanács november hetedikén, a városi közgyűlés pedig ezt követően dönt arról, hogy melyik ajánlattevővel köthet szerződést a Holding.
(Értesüléseinket szerettük volna megerősíttetni Varga Péter vezérigazgatóval is, ám őt a pénteki nap folyamán - többszöri próbálkozásunk ellenére - nem sikerült elérnünk.)
KORÁBBAN ÍRTUK:
Az elmúlt napokban több médium - köztük a Pécsi Újság.hu is - foglalkozott a Pécsi Vízmű Zrt. önkormányzati tulajdonrészének esetleges részleges értékesítésével. Mint megírtuk, információink szerint két cég - egy helyi, a Keleti-féle Kft. és a jelenleg is tulajdonrésszel bíró Suez Environnement Hungária - jelentkezett a pályázaton. A versendi vállalkozó, Keleti János mögött, a városban terjedő hírek szerint, helyi és fővárosi szocialista körök állnak. Az alábbiakban a SUEZ ENVIRONNEMENT Hungária Kft. állásfoglalása olvasható.
"Az ügy előzménye, hogy Pécs Megyei Jogú Város és vagyonkezelője, a Pécs Holding Zrt. úgy döntött, pályázatot ír ki a Pécsi Vízmű Zrt.-ben lévő 50,05 százalékos tulajdonrészt vitatottan birtokló, és az erre a célra létrehozott (100 százalékos tulajdonában álló) Pécs Városi Vízművagyon Működtető Kft. (PVVM Kft.) 49 %-os üzletrészére, nyílt pályázati eljárás keretében.
A határidőig a Pécsi Vízmű Zrt. kisebbségi tulajdonosa, szakmai befektetője is benyújtotta pályázatát tekintettel arra, hogy további, új tulajdonostárs megjelenésével és a status quo megváltoztatásával nem ért egyet. Véleményünk szerint nagy tapasztalattal, tudással és gazdasági háttérrel rendelkező szakmai befektető bevonása egy víziközműveket üzemeltető társaságba célszerű és hasznos, de egyben a partnerek számát illetően elégséges is.
Az elmúlt napok különböző, helyi lapokban megjelent hírei azonban több téves információt is tartalmaznak, amelyeket ezúton kívánunk tisztázni.
A Pécs Holding Zrt. tájékoztatása, miszerint „a franciák február óta, amikor is az önkormányzat egy kft.-be apportálta Vízmű-részvényeit, nem hajlandók azokat a részvénykönyvbe bejegyezni" nem helytálló, ugyanis a PVVM Kft. részvénykönyvi bejegyzése nem a SUEZ Env. S.A. mint tulajdonostárs hatásköre, hanem a Pécsi Vízmű Zrt. Igazgatóságának, mint a részvénykönyvet vezető szervnek a hatásköre.
A Pécsi Vízmű Zrt. Igazgatóságában ugyanakkor a PMJV Önkormányzata által delegált tagok többségben vannak, hiszen a 7 tagú igazgatóságból 4 fő önkormányzati delegált. A részvénykönyvi bejegyzésről való igazgatósági döntés 2008. márciusi időpontjában azonban éppen az önkormányzati delegált igazgatósági tagok távoztak, határozatképtelenné téve az Igazgatóság ülését, ezért a bejegyzés értelemszerűen nem valósulhatott meg.
Különböző médiumokban megjelent nyilatkozatokra reagálva hangsúlyozzuk, hogy a Pécsi Vízmű Zrt. működése önkormányzati ellenőrzésének intézményesített garanciája az együttműködésünk kezdetétől, hogy egyfelől az Igazgatósági tagok többségét Pécs Városa delegálja, másfelől pedig hogy a 6 tagú Felügyelő Bizottságban 2 fő munkavállalói képviselő, 2 fő SUEZ delegált mellett 2 fő önkormányzati delegált - melyből 1 fő a Felügyelő Bizottság Elnöke - ellenőrzi a működést.
Azt a véleményt nem tudjuk értelmezni, mely szerint „ha a franciák nyernének, (...) nem valószínű, hogy elnyerné a város tetszését". Amikor ugyanis a Pécs Holding Zrt. meghirdette a PVVM Kft. üzletrészének értékesítésére a pályázatot, akkor vállalta, hogy annak eredményéről kizárólag a bírálati szempontok döntenek, nem pedig feltételezések érvényesülhetnek/jelenhetnek meg.
A többségi vízmű tulajdonlási aggályokkal kapcsolatban sem értjük a Holding véleményét („..., hogy ha a franciák nyernének, akkor a vízmű többségi tulajdonosaivá válnának, ..."), ugyanis a PVVM Kft. többségi tulajdonosa eredményes pályázat esetén is a Pécs Holding Zrt. és rajta keresztül a Pécs városa marad.
Így közvetetten ugyan, de a Pécsi Vízmű Zrt-ben a többségi önkormányzati felügyeleti és döntési jogosultság fennmarad. A kiegyensúlyozott tájékoztatás érdekében külön hangsúlyozzuk, hogy az általunk itt végigvitt gondolatmenet a témával kapcsolatban korábban tett Pécs Holding Zrt. nyilatkozatok - melyek a pályázat jogszerűségével kapcsolatosan a sajtóban megjelent korábbi aggályokat cáfolták -, gondolatmenetét követi pontosan.
Mindezek alapján úgy látjuk, hogy nincs ellentmondást abban, hogy a SUEZ Environnement Hungária Kft. indult a PVVM Kft. üzletrészének értékesítésére kiírt pályázaton. Úgy gondoljuk, hogy ha a Pécs Holding Zrt. jogászai szerint törvényes és szabályszerű a pályázat, akkor mi is indulunk a tenderen, ezzel is elősegítve, hogy megfelelő értékesítési eljárás valósulhasson meg, valamint hogy a város kitűzött céljai teljesülhessenek.
Másfelől szeretnénk utalni társaságunk Pécs Városának tett, osztalékelőleget tartalmazó korábbi ajánlatára, mellyel kapcsolatban elgondolkodtatónak tartjuk, hogy a felajánlott 1 milliárdos összeghez hasonló nagyságú összegek jelentek meg a sajtóban a privatizáció várható bevételeként.
Tekintettel a városi víziközmű szolgáltatáshoz fűződő kiemelt közösségi érdekekre az alábbiakat tartjuk szükségesnek leszögezni:
A részvényesi struktúra változásával, és egy esetleges, további részleges privatizációval kapcsolatban, a SUEZ ENVIRONNEMENT-nek - mint hosszú távra tervező, és a távlati együttműködésben érdekelt szakmai partnernek - a folyamat kezdetétől fogva kinyilatkoztatott és változatlan álláspontja a közvetlen önkormányzati többségi tulajdon fenntartása és a tulajdonosi status quo megőrzése.
A fentebb említett indokok miatt abban az esetben viszont, ha a város mégis áttételesen tulajdoni hányad értékesítését határozza el pályázat útján, természetes módon érdeklődünk ezen lehetőség iránt is."
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Újabb, évtizedek óta működő étterem...
- A belváros legrégibb húsboltját...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Ittas férfit fosztottak ki a mohácsi...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- Szerdán még kitart a kánikula, aztán...
- Pécsett munkaversennyel, Mohácson...