Pécsi tűzoltók bizonyultak a régió legjobb sofőreinek
2019. június 13. csütörtök 11:19

Taszáron rendezték szerdán a felmenő rendszerű közlekedésbiztonsági verseny regionális fordulóját, ahol készenléti és ügyintéző kategóriában mérték össze tudásukat Baranya, Somogy, Tolna és Zala megye gépjárművezetői.
A verseny célja az volt, hogy a hivatásos katasztrófavédelmi szerveknél dolgozó főfoglalkozású gépjárművezetők, különleges szerkezelők, illetve ügyintézői rendszerben gépjárművet vezetők a gépjármű-vezetéstechnikai tudásukat és KRESZ ismereteiket összemérjék.
A megyei döntőn mindkét kategóriában dobogós helyezést elérők harcolták ki a jogot a regionális versenyre, ahol négy megye legjobbjai mérték össze tudásukat.
A gépjárművezetők előbb egy KRESZ tesztsort töltöttek ki, majd ezt követően terelőkúpokból kialakított vezetéstechnikai pályát kellett teljesíteniük úgy, hogy lehetőleg a leggyorsabban és a kúpok feldöntése nélkül haladjanak végig. Abban az esetben, ha a versenyzők hibáztak, akkor egy kúp feldöntése egy, míg a pályatévesztés ötperces időbüntetést vont maga után.
Az elméleti és a gyakorlati feladatok eredményének összesítése alapján alakultak ki a helyezések.
A készenléti szerek versenyében az első két helyen a pécsi tűzoltók párosa végzett. Az első helyet - így az országos döntőn való indulás jogát - Gubik Géza címzetes tűzoltó törzsőrmester és Pammer Dániel címzetes tűzoltó zászlós nyerte meg, míg a második a Balog Zoltán tűzoltó őrmester, Magyar Zsolt címzetes tűzoltó törzszászlós párosa lett.
Forrás: Katasztrófavédelem
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kizuhant egy 17 éves lány...
- Megdörrenhet az ég, záporok is...
- Autó elé futott egy gyalogos Pécsett,...
- Havasi Bertalan feljelentette Magyar...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Kidőlt fák, leszakadt ágak:...
- "Pécs jelenti nekem a mindent"
- Sulyok Tamás: nincs olyan ok, ami...
- Csak heti két meccset akar...
- Megszólalt a hantavírusról a...

