Pécsi hölgy az éterből

- Miért választottad a rádiózást?
- Több dolog is érdekelt, sportoltam, tizenkét évig zongoráztam, a középiskolában irodalmi, szépkiejtési és országos szavalóversenyeken szerepeltem - eredményesen. Úgy iratkoztam be a pécsi egyetem magyar, orosz és kommunikáció szakára, hogy még nem tudtam, mivel szeretnék később foglalkozni. Ez csak akkor dőlt el, amikor harmadévesen egy évet ösztöndíjjal Párizsban tölthettem, ahol kommunikáció elméletet és gyakorlatot tanultam. Kint tévéknél és rádióknál is megfordultam, s mire visszajöttem, már tudtam, a rádiózással akarok foglalkozni - így kerültem a Magyar Rádió Regionális Stúdiójához.

- Az első időszak?
- Akkoriban, a kilencvenes évek elején kőkemény feltételeket támasztottak, felsőfokú végzettség, mikrofon-engedély kellett, de ha megfeleltél, akkor is csak ideiglenesen kaptál szerződést. És csak lépcsőfokonként lépdelhettél feljebb - először csak szakriporter, majd riporter lehettél, végül műsorvezetővé, szerkesztővé válhattál, ez pedig eltartott egy ideig. Vovesz Tiborral, az egyik kereskedelmi csatorna egykori hírszerkesztőjével, programigazgatójával együtt jártunk Budapestre beszédtanárhoz, s bár nem volt semmilyen beszédhibánk, mégis, amikor azt tanácsolták, hogy a fogam közti kis hézagot tömessem be, Tibor pedig vágassa fel a nyelvét - mi megtettük. Ma már nem az számít, hogy ki milyen szépen beszél, mennyire felkészült - főleg a kereskedelmi csatornáknál - hanem, hogy ki mekkora "sztár". (Az idézőjelet, bár Rita feltehetőleg egyetért vele, mi tettük ide:-) - a szerk.) 

- Tizenhárom évet töltöttél a Magyar Rádiónál, sokszor hallhattuk riportjaidat a „Napközben", vagy éppen a „Magyarországról jövök" műsoraiban. Milyen típusú riportokat kedveltél?
- Legjobban az oknyomozó anyagokat szerettem, az egyikre különösen büszke vagyok. Egy család sorsát évekig figyelemmel kísértem. A szülők a gyerekeket nagy szeretetben nevelték, de igen szerény anyagi körülmények között éltek, aztán történt egy baleset, és a gyerekeket el akarták venni a szüleiktől. Ám a riportnak is köszönhetően, ezt sikerült megakadályozni - persze, a hivataloknál nem örültek az állandó kopogtatásomnak.

- Hosszú idő után a Rádió Aktívhoz igazoltál át. Miért döntöttél egy kisebb, csak Pécs vonzáskörzetében fogható adó mellett?
- Elmentem szülni, és amíg távol voltam, változtak a körülmények a Magyar Rádiónál, így már nem éreztem olyan jól magam, mint korábban. Ennek ellenére ez egy nagyon nehéz döntés: hiszen biztos állásom volt. Talán szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy addig az egyik meghatározó hangja voltam a Magyar Rádió Pécsi Stúdiójának, s állandó foglalkoztatottja a Kossuth adónak is. Ugyanakkor vonzott a kihívás is, és bár létezett már előtte a Remény Rádió (a Rádió Aktív elődje - a szerk.), mégis, egy teljesen új dolgot kellett felépíteni. Létre kellett hozni egy új műsorstruktúrát, egy új stábot. Egy olyan dolgot lehetett megvalósítani, amivel talán másoknak is jót tehettem. Úgy vélem, ez a rádió most is értéket közvetít. Én ebben ma is hiszek.

- Nem sokkal később újabb fordulat: az EKF-szervezethez kerülsz a sajtókapcsolatok vezetőjének, de csak három hónapot töltesz ott. Miért távoztál?
- Az az igazság, hogy nagy lendülettel kezdtem, s mert pécsi vagyok, szerettem volna közreműködni abban, hogy ez valóban egy sikeres program legyen. Azonban, aki engem erre a feladatra felkért - Kiss Tibor - távozott az igazgatói posztról, és miután a helyére érkező igazgató új stábot hozott magával, már nem találtam a helyem. Az ott eltöltött periódus talán a legkeményebb időszak volt az életemben, hiszen ez a munka rengeteg egyeztetéssel járt. Az önkormányzattal, a minisztériummal illetve az EKF irányítóival is - és ami a legfontosabb: az újságírókkal, ez pedig korántsem volt egyszerű. Ráadásul voltak olyan ügyek, például az építészeti igazgató távozása, amit nagyon nehéz volt jól kommunikálni, sőt, lehetetlen. Azért arra büszke vagyok, hogy a kollégáimmal, a sajtó munkatársaival végig nagyon jó volt a kapcsolatom - talán még szorosabbá vált, mint korábban.

- S most vissza a Rádió Aktívhoz...
- Két hónapig pihentem, ami már csak azért is jó volt, mert sok időt tölthettem a kisfiammal. Eközben többen megkerestek Budapestről, de a férjemmel úgy döntöttünk, maradunk Pécsett. Ezért mentem vissza az Aktívhoz, először vezető szerkesztőnek, most januártól pedig ismét főszerkesztő vagyok. A tervem pedig újra az - persze, ha az anyagi lehetőségek is engedik -, hogy napi 12 óráról 18 órára bővítsük az élő adást. Másik célom, hogy a rádió „látszódjon" is a hallgatók előtt. Ezért az eddigieknél jóval több stúdión kívüli műsort, azaz szakmai nyelven "kitelepüléseket" tervezek.

- Milyen az Aktív hallgatók általi fogadtatása?
- Egy - nem általunk megrendelt - kutatás mutatói szerint - az országos és helyi rádiók részesedésének összesítése alapján - 1,2 százalékon állunk. Véleményem szerint egy 46 százalékban prózát, azaz szöveges, beszélgetős műsorokat, interjúkat sugárzó non-profit rádiótól ez jó eredmény. Persze, van még min javítani: egy igazán egyedi rádión töröm a fejem.

- Mégis, nem tartotok attól, hogy a piaci trenddel szemben haladva egyszer majd az Aktívnak is be kell állnia sorba? Azaz: csak a zene és a bulvár?
- Nem szeretnénk beállni a sorba, nem ezt vállaltuk. Egyébként kezd érződni, hogy változásra van szükség: egyre többen igénylik az általunk is sugárzott verbális, a dolgok hátterét megvilágító műsorokat.

B. M.