Pécsi Érték Interaktív Kiállítást rendez az ÖPE
2015. július 08. szerda 14:20
Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület közgyűlési képviselője az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz:
„Az elmúlt években, évtizedekben megszoktuk, hogy az élet a nyár végén a PÉCS EXPO-val indul. Ez a valaha szebb napokat megélt rendezvény mára teljesen eltűnt, pedig a város gazdaságának, a helyi gazdaságnak egy igazi nagy seregszemléje volt.
Ahol mindig rátalálhattunk a hagyományos, jól megszokott és az újszerű érdekes termékekre egyaránt. Rácsodálkozhattunk, hogy Pécsett is teremtődik gazdasági érték, s mindig van új gondolat, ami arra érdemes, hogy vevőkre találjon.
Ennek a hagyománynak, most egy új változatával állt elő az Összefogás Pécsért Egyesület és a Pécsi Érték Közösség, amikor meghirdette a Pécsi Érték Interaktív Kiállítás megrendezését, amelyre így első alkalommal a Zsolnay Negyedben kerülne sor a Zsolnay Fesztivál keretében szeptember 4-6. között.
A kiállításon 22 sikeres vállalkozó mutatja be termékeit és szolgáltatásait. Mint elmondták a helyszűke okán az idén még csak 22-en kapják meg a lehetőséget, de a szervezők ígérték Pécs legsikeresebb üzletágai jelen lesznek, mint cseppben a tenger.
A kiállítás ingyenes lesz és minden korosztály számára tartogat meglepetéseket.
S ami még nem volt.
A kiállítás mellett egy Alter Kiállítást is meghirdetnek, ahová jelentkezhet bárki pécsi polgár, aki úgy érzi, rendelkezik olyan termékkel vagy szolgáltatással, amely teljesen újszerű és méltó a figyelemre. A vállalkozó szelleműek a pecsert.hu weblapon regisztrálhatnak.
Szóval várunk minden érdeklődőt, mutassuk meg együtt, hogy Pécs többet érdemel!"
Forrás: ÖPE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Új dékán áll a PTE Egészségtudományi...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...

