Pécsi Borozó: Nekik Mohács kell

A Duna határozza meg Mohács látképét, elvi szinten épp úgy, mint konkrét tárgyi valójában. A folyó mellett működtet vendégházat kalauzunk, a mohácsi borász-közösség összekovácsolásán folyamatosan dolgozó fiatalember, Horváth Zoltán.

Bölcsész-diplomát szerzett, majd évekig zenész volt a Vujicsics együttesben, dolgozott horvát nyelvi tolmácsként, de a Pécsi Borozó olvasói talán meg sem lepődnek, hogy történetének egy pontján arra ébredt rá: Mohácson szeretne minél jobb vörösbort készíteni. Kézműves, családi borászatuk neve Planina Borház, és mikor a névre rákérdezünk, máris indul a multikulturális Mohács-környéki múltidézés sokácokkal, svábokkal, törökkel, magyarral. A Planina történetesen Mohács kitűnő adottságokkal rendelkező szőlőhegye (sokác nyelven), a sokácok pedig a Magyarországon - főleg a baranyai kisváros környékén - fellelhető horvátok egy népcsoportja.

Zoltán meséli, hogy bár a környéket elsősorban fehérboros vidéknek ismeri a borértő közönség, a régi összeírásokból kiderült, hogy a filoxéra-vész előtt 70-80%-ban Mohácson is - a közeli Villányhoz és Szekszárdhoz hasonlóan - kékszőlő fajtákat termesztettek. A mohácsi szőlőhegy termőhelyi adottságai - a rendkívül magas napsütéses órák száma, a kötött szerkezetű, kitűnő vízháztartású lösztalaj, a Duna hatása az időjárásra - mind arra utaltak, hogy érdemes a fehérbort adó fajták termesztése mellett minőségi rozé, siller és vörösborok készítésével is próbálkozni. És tényleg: a Planina Borház a térség egyik legstílusosabb címkéjével forgalmazza a Lárfa Cuvée-t, amiről továbbra is fenntartjuk, amit a Pécsi Borozó 2007-es tesztjén írtunk róla:

„Szép. Illata kicsit visszafogott, van benne frissesség, harmatos szilvafák ébredése, a félig érett meggy keserédessége. Enyhe fűszeresség van az ízében, kellemesen kortyolható, könnyű vörösbor a tavaszi-nyári grillvacsorákhoz."

A borász mutat még egy 2007-es Királyleánykát is világbajnok illattal, de máris kalauzol a Bükös szurdoki pincesor másik gazdájához, Menczinger Tiborhoz.

A Menczinger Borház a családi háztáji gazdaság továbbfejlesztésével alakult, és 1999 óta készíti borait. A ház gazdáját munkája és családja Budakeszire köti, de mindig vannak tervek arra, hogyan lehetne életet lehelni a kétségtelenül gyönyörű pince vendégforgalmába. Egy családi üzemeltetésű kis vendégfogadó átadása például majdnem megvalósult, de aztán mégis másképp alakult.

Ők zászlósbornak a térség hagyományos fehérjét, a Juhfarkot tekintik, de munkájuk és ízlésük leginkább a küvékben tükröződik. Vörös házasításokból készül egy remek kis- és egy nagyküvé. Bár intézményi keretei az együttműködésnek még nincsenek, de több spontán összedolgozásból született pályázat is elbírálásra vár, ami a patinás, de jelenleg lerobbantnak tűnő pincesor fejlesztését szolgálná, illetve ahhoz biztosítana forrást.

Nem messze áll egy kicsi, de kifejezetten szépnek tűnő kastély, a Vaskapu Kastély borászat bázisa (a címük is ez: Mohács, Vaskapu 628.). Korán, még 1989-ben, a berlini fal lebomlásakor Pierre Dreyer elzászi borász és barátja, Jean Armengaud alapította a borászatot, Mészáros Géza mohácsi borásszal. Az akkor elhanyagolt állapotú birtokot és a hozzá tartozó gyönyörű kastélypincét 1992-ben kezdték felújítani. 1996-ig nagyrészt a franciaországi, elzászi borvidék mintájára kialakítandó szőlőtelepítési és művelési munkálatok folytak, az első szüretre 1996 szeptemberében került sor.

A családnak a világ több pontján vannak borászatai, de a fiatalabb generáció - úgy hírlik - mostanában keveset törődik a mohácsi műhellyel. A 2003-as Cuvée Rhapsodie, Kadarka és egy késői szüretelésű Hárslevelű utal a pince egykori fényére, de itt újabb impulzusokra lenne szükség, hogy a cég visszanyerjen valamit korán szerzett hírnevéből.

Eberhardt György agrármérnök is kapcsolódott kezdetben a Vaskapu munkájához, de 1993-ban saját borászatot alapított. Itt az egyik legnagyobbat, legkomolyabbat. Horváth Zoltán például azt meséli, egy külföldi delegációnak tolmácsolt, amikor először kóstolta az Eberhardt-féle Cabernet Franc-t, és ez volt az a pillanat, amikor eldöntötte, ő is bort akar készíteni, méghozzá Mohácson.

A lelkesedés érthető, ránk is ragadt belőle, mert Eberhardt György nemcsak szívélyes vendéglátó, de ismét csak remek borokat kínál. Cabernet Franc és Kékfrankos Rozé boraira korábban is felfigyeltünk, valamint specialitás a kései szüretelésű, töppedt szőlőből készült édes Cirfandli, a Pécsi Borvidék e különleges fajtájának remek értelmezése, amit a Püspöki Pincészet számára is az Eberhardt Pince készít. Azt is muszáj lejegyezni, hogy a címkék és az arculati elemek itt is remekek, színvonalasak, ráadásul helyi fiatal művész munkái.

Ami a mohácsi borvidék látható előnye a vásárló számára, az a borászatok egyik bosszúsága is persze: az ár. Ha a vásárló kiválasztja a kedvére való bort a választékból, már a vásárlásnál éri egy kellemes meglepetés az ár hallatán, persze ehhez többnyire a helyszínen kell vásárolni. Pont az ár és a mohácsi térség viszonylagos országos ismeretlensége miatt kevés tétel kerül kereskedelmi forgalomba, egy részéért meg olyan méltánytalanul keveset kérnének, hogy inkább a borász nem adja.

Ezen segít az a, most kicsi és gyenge, de láthatóan komoly potenciállal rendelkező összefogás, ami a turizmussal, vendéglátással kapcsolná össze a borászatot, és lendíthetne Mohács és környéke országos hírnevén. Kurucos elszántság van: Eberhardt Györgynek például javasolták, ne erőltesse a palackokon Mohács említését, az úgyis keveseknek mond valamit, tüntessen csak fel annyit: „Pécsi borvidék". De ő sem enged, azt mondja, akkor is feltünteti, hogy mohácsi a bor, ha emiatt nem tudja eladni. A mi tippünk az, hogy Mohácsra hamarosan rátalál a borértő közönség. Mert nagy kincsek vannak itt.

További cikkek borokról, gasztronómiáról a Pécsi Borozóban!

Radics M. Péter - Fotó: Wéber Tamás/Pécsi Borozó