Pécsi arany- és ezüstérem a közép-európai matekolimpián
2011. szeptember 07. szerda 07:42
Két arany-, három ezüst- és egy bronzérmet szereztek egyéniben a magyar diákok, csapatban pedig a második helyen végeztek tíz ország mezőnyében a horvátországi Varasdon tartott Közép-európai Matematikai Olimpián.
A kedden késő este tartott eredményhirdetés kapcsán Pintér Ferenc, a diákok részvételét szervező és finanszírozó egyik tehetséggondozó szervezet kuratóriumi titkára ez MTI-nek elmondta: a versenyen budapesti, pécsi, szegedi és székesfehérvári diákok versengtek, és mind a hat magyar résztvevő egyéni díjjal tért haza.
Magyarország csapata ötödször vett részt a versenyen, mióta a Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány és a Bolyai János Matematikai Társulat vállalta az anyagi költségeket és a szervezéssel járó feladatokat.
A horvátországi versenyen Ágoston Tamás, a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium tanulója és Szabó Attila, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium diákja aranyérmet szerzett. Ezüstéremmel tér haza Gyarmati Máté, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium, Mester Márton, a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, valamint Nagy Róbert, a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium tanulója. Strenner Péter, a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola diákja bronzérmet nyert a megmérettetésen.
Csapatversenyben Lengyelország végzett az élen, a második Magyarország lett, míg a harmadik helyen Németország csapata végzett.
A versenyen Ausztria, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Németország, Svájc, Szlovákia és Szlovénia hatfős csapatai mérkőztek meg egymással. A megmérettetést a Nemzetközi Matematikai Diákolimpia (IMO) szabályaival egyező módon rendezik minden évben azzal a céllal, hogy a fiatalabb korosztály részére is lehetővé tegyék a nemzetközi rutin megszerzését, a tudatos utánpótlás-nevelést. A magyar csapatot az IMO csapatvezetői állították össze a hivatalos tanulmányi versenyek, a Nemzetközi Kenguru Matematika Verseny és a válogatóverseny alapján.
A Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány kuratóriumi titkára hozzátette: a diákok felkészítéséért az iskolai tanáraikon kívül köszönet jár Pósa Lajosnak és az Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskola tanárainak.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Eltűnnek a házak bejárata feletti...
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- Döglődik-e a bolognai rendszer?
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Fázott a télen? Pedig enyhébb volt az...
- Negyven év után vonul nyugdíjba a...

