Pécsett már falon van
2010. július 28. szerda 18:59

A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet alapján az államigazgatási szerveknél ez kötelező érvényű, de az Alkotmánybíróság, a bíróságok, a Nemzeti Bank esetén inkább csak ajánlásként fogalmazódik meg, mivel ezek kormányzattól elvileg függetlenül működő intézmények.
Csabai Lászlóné, Nyíregyháza szocialista polgármestere leszögezte, hogy amíg ő a polgármester a városban, addig nem fog kikerülni a nyilatkozat, ugyanis véleménye szerint azt csak a Fidesz által biztosított többség szavazta meg.
A Baranya Megyei Önkormányzattól megtudtuk, hogy az önkormányzat által fenntartott intézményekben ki fog kerülni a nyilatkozat, a Széchenyi téren található megyeházában már kint is van – Nácsa János, Pécs MJV Polgármesteri Hivatalának sajtóreferense megkeresésünkre elmondta, hogy a nyilatkozat a városháza első emeleti folyosójára került ki.
A nyilatkozat az alábbi linken elolvasható, letölthető itt.
Wágner Szilárd - Fotó: Kováts Judit
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elvonulnak a felhők, napsütéses órák...
- Átadták az Ifjúság úti campus...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Korlátozásokkal kereshetők fel Mohács...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Az ősszel is folytatódnak az...
- Már fél éve hiába keresnek egy...
- Idén is megrendezik Fekete István...