Páva Zsolt amerikai bölényt, Csizi Péter borjúfókát fogadott örökbe az állatkertben

2016. szeptember 02. péntek 15:54

Páva Zsolt amerikai bölényt, Csizi Péter borjúfókát fogadott örökbe az állatkertben

Az új Pécsi Állatkert további fejlesztését, új állatok beszerzését is szolgálja a Zoo programja, amelynek részeként egy pécsi születésnapos hölgy mellett  Páva Zsolt polgármester,  Őri László alpolgármester és Csizi Péter országgyűlési képviselő is örökbefogadott állatokat pénteken.

Mint azt dr. Páva Zsolt polgármester elmondta, májusi megnyitása óta páratlan népszerűségnek örvend a Pécsi Állatkert, a nyár legnagyobb attrakcióját jelentette a pécsiek és a turisták számára. A megnyitó óta eltelt mintegy 100 nap alatt ugyanis több mint 109.000 látogató fordult meg a létesítményben.

Páva Zsolt, aki pénteken egy amerikai bölényt fogadott örökbe, rámutatott: szeretnék elérni, hogy az állatkert sikere fennmaradjon, s ezt a célt az önkormányzat mellett bárki szolgálhatja, amennyiben valaki úgy dönt, állatot fogad örökbe némi támogatásért cserébe. Az így keletkező forrásokból ugyanis például új állatok kerülhetnek a Zoo-ba, segíthetik az emberek a takarmányozást vagy akár a kifutók további fejlesztéséhez járulhatnak hozzá.

Csizi Péter, Pécs országgyűlési képviselője a rendezvényen a Bonifác nevű játékos borjúfókát támogatja. Mint elmondta, jól látható: a megújulás nem ért véget a májusi megnyitással az állatkertben. Kiemelte: szeretnék, ha a pécsiek érzelmileg is erősen kötődnének az új állatkerthez, amelyet jól szolgál az akció.

Beszámolt róla, hogy nemrégiben kisbölény született a parkban, bővült az akváriumi állomány, akadálymentes útvonalat jelöltek ki a létesítményben, megrendezték az Állatkertek Éjszakáját, s nemsokára új kis jövevényeket is bemutatnak az állatkertben, emellett komoly oktatási program indul a Zoo-ban.

A rendezvényen nemcsak a polgármester és a képviselő örökbefogadását igazoló emléklapot helyezték el a Pécsi Állatkert új falán, hanem Őri Lászlóét is, aki egy fehér tigrist vett magához. Az első, arany fokozatú örökbefogadó pedig Kántor Viktória volt az új Pécsi Állatkertben, aki a Cora nevű borjúfókát vette magához, az ő tábláját is pénteken helyezték el, egyébként pontosan ő volt az 500. örökbefogadó az állatkert teljes története alatt.

Borbás Károly a Pécsi Állatkert igazgatója azt mondta: az örökbefogadási lehetőséggel a látogatók és az állatkert iránt érdeklődők részéről már a nyitást követően fennálló igénynek is eleget kívánnak tenni, hiszen sokan megfogalmazták, hogy a megfigyelésen túl, akár anyagilag is hozzájárulnának a Zoo és az itt élő egyedek gazdagításához.

Hozzátette: az örökbefogadáson túl nem anyagi jellegű támogatásra is van lehetőség, hiszen önkéntes program és a középiskolákhoz köthető közösségi szolgálat keretében is besegíthetnek az érdeklődők és a diákok a könnyebb állatkerti feladatok ellátásába.

Az ajándékokkal is járó örökbefogadás már 5.000 forinttól létrejöhet, s a Zoo pénztáránál vagy online történhet. További részletek és információk: http://www.pecszoo.hu/hogyan-segithetunk/.

Forrás: Pécs Polgármesteri Hivatala