Páva: időnként hülyeségeket beszélnek az intézményvezetőink
2011. augusztus 24. szerda 20:45
- Semmi kifogásom nincs a Fölszállott a páva című népdalra írt variációkkal szemben, mint ahogyan az állatkertben sétálva sem veszem magamra, ha látok egy pávát - jelentette ki a Blikknek Páva Zsolt.
A polgármester el nem tudja képzelni, mi vezérelhette Horváth Zsoltot, az igazgatót, amikor betiltotta a "Felszállott a Páva" című népdalra írott Kodály-variációk előadását az e miatt (is) távozó Peskó Zoltán zeneigazgatónak e-mailt írva.
Arról, hogy miért távozott Pécsről, Peskó egy két héttel ezelőtti ÉS-interjúban beszélt. A bulvárlap ennek kapcsán hívta fel a pécsi polgármestert (Horváth Zsolt nem nyilatkozott az ügyben), ő pedig ezt mondta:
- Biztos vagyok benne, hogy a kettejük közötti szakmai vitának nincs köze hozzám. Peskó Zoltánnal jó a viszonyom, tisztelem és nagyra becsülöm, a távozását sajnálom. Az intézményvezetőinkkel kifejezetten harmonikus viszonyt ápolunk, teljes szakmai függetlenséget és önállóságot élveznek a területeiken, a maximális szólás- és véleményszabadsággal együtt. Ezért fordulhat elő, hogy időnként hülyeségeket beszélnek, amelyet éppen Horváth Zsolt kijelentése támaszt alá - jegyezte meg Páva Zsolt.

Forrás: Blikk - Élet és Irodalom (ÉS)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Eltűnnek a házak bejárata feletti...
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- Döglődik-e a bolognai rendszer?
- Fázott a télen? Pedig enyhébb volt az...