Ösztöndíjutalási ügy: haladék a PTE-hallgatóknak

2007. december 28. péntek 22:59

Ösztöndíjutalási ügy: haladék a PTE-hallgatóknak
Közel ezerötszáz hallgatót érintett a szeptemberi és az októberi tanulmányi ösztöndíjak hibás utalása a PTE BTK-n. Az oktatási igazgató szerint hamarosan rendeződik a helyzet.

Mint ismert, közel hétszázötven egyetemista kapott jogalap nélkül, vagy a számukra megítélt juttatáshoz képest magasabb ösztöndíjat azért, mert a PTE bölcsészettudományi karán egy személyi mulasztás miatt tévesen utaltak pénzt a diákoknak. Ám ennél nagyobb baj, hogy a „jóljárt" egyetemisták mellett közel ugyanennyien voltak, akiknek a megérdemeltnél kevesebbet küldtek, vagy éppen egyáltalán nem kaptak ösztöndíjat.


Lengvárszky Attila (képünkön), a PTE oktatási igazgatója szerint sikerült a rendezni a helyzetet. Mint lapunknak elmondta, az alacsonyabb juttatásban részesülőknek az universitas átutalja a hiányzó összeget, akik pedig többet kaptak, azoknak az ösztöndíjából fokozatosan levonják majd a különbséget.


Elismerte, nem volt szerencsés hangvételű az az ügy kapcsán kiküldött levél, amelyben az ösztöndíjra nem jogosultaktól az átutalt összeg mihamarabbi visszafizetését kérték - így esetükben ennek teljesítésére három hónap haladékot adtak.


Az oktatásai igazgató hozzátette, ugyan nem a történtek miatt, de novembertől a bölcsészettudományi kar egyetemi be- és kifizetéseit az újonnan felállított oktatási igazgatóság vette át, januártól pedig a többi kartól is átveszik a feladatot.


B.M. - Fotó: Dittrich Éva