Orosz költő lett a pécsi egytem díszdoktora
2009. május 07. csütörtök 16:17
Az ünnepségen dr. Gábriel Róbert rektor üdvözölte az avatandó díszdoktort és a nagyszámú közönséget. A dr. Vargha Damján konferenciaterem kicsinek bizonyult, hiszen mintegy négyszázan várták - a szerencsésebbek ülőhelyükön, a többiek állva - Jevtusenko avatását és székfoglaló beszédét.
A Bölcsészettudományi Kar nevében dr. Fischer Ferenc dékán terjesztette fel Jevgenyij Alekszandrovics Jevtusenkót doctor honoris causa címre, amelyről korábban a kar tanácsa és az egyetem szenátusa egyhangúlag és támogatólag döntött.
Dr. Lendvai Endre, a szlavisztikai tanszék orosz szemináriumának egyetemi docense ismertette az egybegyűlteknek Jevgenyij Alekszandrovics Jevtusenko életútját, költői pályáját. Az orosz költő több mint költő - hangsúlyozta Jevtusenko hitvallásának egyik fontos elemét. Jevtusenko a hetvenes években járt először Pécsett, emlékezetes felolvasást tartva a Tanárképző Főiskolán.
Jevtusenko a Pécsi Tudományegyetem talárját felöltve, immár az egyetem díszdoktoraként mondott beszédet. Kiemelte, hogy habár ismeri és tiszteli a nagy magyar költőket, Petőfitől József Attiláig, a magyar aranycsapat focistái talán még fontosabbak voltak számára, hiszen sokat tanult tőlük: hogyan lehet a bürokráciát kicselezve elérni az áhított eredményt.
A beszédet követően a Janus Egyetemi Színház és a Művészeti Kar a költő tiszteletére összeállított műsorát hallgathatta meg a publikum. Szólót énekelt Bercsényi Judit és Geleta Viktor, harmonikán kísért Perlaki Gábor. A verseket magyarul elmondta: Sólyom Kati, Köles Ferenc és Czéh Dániel, oroszul pedig Jevgenyij Alekszandrovics Jevtusenko.
A közönség minden költeményt dübörgő tapsviharral fogadott, a költő jellegzetes színpadias előadásmódja mindenkit levett a lábáról. A nagy sikerű előadást követően Jevtusenko dedikálta a díszdoktoravatásra összeállított magyar és orosz nyelvű kötetét.
Forrás: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késő este pótlóbuszok járnak Mohács...
- Böde az élvonal történetétnek...
- Vajon a májussal a szokatlanul hűvös...
- Helyszínelés miatt állt le reggel a...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Gázolt a vonat, késtek a járatok a...
- Mohácsi drogdílert kapcsoltak le a...
- Repültek a kukák, dőltek a leanderek...
- Több mint ezer tartalékos tett esküt,...
- Gomolyfelhők zavarhatják vasárnap a...