Orfű: a vész utórengéseit élték
2008. szeptember 06. szombat 21:10

A tavalyi - alacsony vízállás, porzó part, bezárt nagy strand, repedező házak által előidézett - csapássorozat után sokan már temették az üdülőparadicsomot, a remény azonban idén ismét felcsillant. A tavaly elriasztott turisták ugyan még nem tértek vissza, de a közelben lakók szép számban érkeztek a strandokra, s a panziósok sem lehetnek teljesen elégedetlenek. A kereskedelemből élőknél azonban kiütközött: jobbára belföldi turisták érkeztek, hiszen csak a legalapvetőbb élelmiszerből vásároltak nagyobb tételben, mint az év más időszakaiban.
Polgármesteri optimizmus
Mint a Pécsi Újság.hu megkeresésekor Füziné Kajdy Zita polgármester elmondta, az idegenforgalmi bevételek tekintetében nagyjából a tavalyihoz hasonló mérleggel zárnak majd. Elismerte ugyanakkor, hogy a helyi kirándulókból, vendégekből érkezett inkább nagy számban látogató. Szerinte a tavalyi vésznek nem volt negatív hatása, egy átlagos szezon volt a 2008-as.
Jól árnyalják a képet a szállásadók. Az ő elmondásuk szerint - bár nem zártak rossz szezont - a turizmus regenerálódására ráment az idei-, és valószínűleg rámegy a 2009-es nyár is. Az általunk megkérdezettek úgy nyilatkoztak, elmaradt hasznuk jelentős, hiszen üzleti terveik szerint jobban kellett volna teljesíteniük.
Ugyanígy vélekedik a kicsiny település egyik boltosa, Csendes Alfonz is. Mint mondja, az időjárás, a nagy tó helyzetének rendeződése és a strandnyitás biztosították a körülményeket, hogy jó szezont zárjanak. Ennek ellenére 20-30 százalékkal kevesebben keresték fel üzletüket, ráadásul főként a legalapvetőbb termékeket emelték le a polcokról. Mint mondta, a kispénzű magyar turisták voltak nagy számban, akik spórolás végett valószínűleg jelentős mennyiségű ételt-italt hurcoltak magukkal otthonról.
Bögyös Sándor, az orfűi Kis-tó és a Pécsi-tó strandjának üzemeltetője szerint a forgalom meghaladta a várakozásokat, persze főleg a környékből érkezők vették igénybe a szolgáltatásokat.
A Pécsi Újság.hu-nak azt mondta, beigazolódott korábbi sejtése: azaz, hogy mindenképpen ki kell nyitni a nagy strandot, amellyel a Kis-tóhoz érkező pihenni vágyók számát is növelni lehet. Utalt rá: mindkét strandra szépen érkeztek, s a medencés fürdőnél is majdnem annyian váltottak jegyet, mint tavaly az élővizes kisebb tónál. Összességében számításai szerint a két fürdőhelyen összesen dupla annyian fordultak meg mint tavaly az egyetlen nyitva tartónál. Ez ugyanakkor annak is köszönhető, hogy a Kis-tónál parkfelújítást hajtottak végre.
Mint mondta, éppen a szabadnapokon gyakran rossz idő volt, így előzetesen több strandolásra alkalmas hétvégi nappal számoltak - szerinte ugyanakkor talán így is nullszaldó körüli mérleggel zárhat a nagy strand. Kilátásba helyezte azt is: ha jövőre ismét kinyitnak, további fejlesztéseket kell végrehajtani a Pécsi-tó medencés strandján, még ha erre a nyárra legalább a tíz évvel ezelőtti állapotokat sikerült is helyreállítaniuk.
Korb Zoltán - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Durva viharok, jégeső csaphat le...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Kitüntetést vehetett át a...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Pezsgő élet a kaszinóban, csilingelő...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...