Nyereséget hoznak a kötvények
2008. szeptember 18. csütörtök 14:26

A Baranya megyei közgyűlés elnöke, Hargitai János közölte, erre nincs forrása a megyének, így várniuk kell a költözéssel: addig is a szanatórium egyetlen szintjét fogják csak használni, s a jövő év elejéig keresnek megoldást a fennmaradó ágyak elhelyezésére.
A tervek szerint az Irgalmas Rend - a közelmúltban átadott 35 ágy mellett - további negyvenet kapna, a Rákóczi úton szintén helyet találnának negyven ágynak, az egyetemmel folytatandó tárgylások után pedig a kardiológiai rehabilitáció negyven fekvőhelye a PTE berkein belül kerülne elhelyezésre, vélhetően a 400 ágyas klinikán.
Az önkormányzat gazdálkodása kapcsán Hargitai János elmondta, a megye által kibocsátott kötvények forgatásából eddig közel kétszázmilliós bevétele származott az önkormányzatnak. Közölte, a Megyeháza a 20 millió svájci frankos értékpapírok úgynevezett határidős adásvétele keretében egy 5 frankos milliós részre negyvenmillió forintos hasznot könyvelhet el. Mint mondta, miután további 15 millió frank még rendelkezésükre áll, így a későbbiekben - forintban számolva - további százmilliós nagyságrendű plusz bevétellel kalkulálnak.
Kiemelte, a parlament költségvetési bizottságának keddi ülésén az Állami Számvevőszék szakembere is megerősítette, hogy törvényes a megye által menedzselt pénzügyi művelet.
A testület a Tudásközponttal kapcsolatos előterjesztésről is döntött. Mint ismert, a projekt gazdája a megyei önkormányzat, s az EKF-es fejlesztésben a város, és a PTE is részt vesz. A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ugyanakkor kifogásolta, hogy az NFÜ-höz már benyújtott pályázati dokumentáció alapján a PTE nem az általa a projekthez adott önerő hányadában válik a Tudásközpont tulajdonosává. A PTE ezek után vállalta a birtokaránynak megfelelő önerő biztosítását, így az egyetem részéről biztosított önerő 142 millióval több lett.
Kép és szöveg: B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...
- Tíz éve "Moszkva" felirat, rövidesen...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Két baranyai tóba is érkezett...