Nincs kegyelem: drágulás Pécsett
2007. december 15. szombat 00:33
A közgyűlés tegnapi döntése értelmében a lakossági víz- és csatornaszolgáltatás díja 8 százalékkal kerül többe, azaz egy köbméter vízért az eddigi 638 helyett összesen 690 forintot kell fizetni. A nagyfogyasztók ugyanakkor a jövő évben változatlan, 764 forintos árat fizetnek.
A helyi autóbusz közlekedés esetén a jegyek és a teljes árú bérletek 4,5 százalékkal, a tanuló és nyugdíjas bérletek 8,5 százalékkal drágulnak. Az autóbusz-menetjegy 205-ről 210 forintra, az összvonalas havi bérlet 5.560-ról 5.815 forintra, a tanuló- és nyugdíjas bérlet pedig 2.205-ről 2.395 forintra emelkedik.
Az ingatlan állandó lakosai eddig személyenként 25 négyzetméterig adómentességet élveztek, január elsejétől ez 15 négyzetméterre csökken.
A szocialista-szabad demokrata többségű testület módosította az építményadóról szóló rendeletet. E szerint a lakások a korábbi 80 négyzetméter helyett már 65 négyzetmétertől, a házak pedig az eddigi 100 helyett 80 négyzetmétertől adókötelesek. Az adót az adómentes területet meghaladó részre kell fizetni, melynek mértéke évi 450 forint négyzetméterenként.
A közgyűlés döntött a luxusadó bevezetéséről is. Azokra vonatkozik, akiknek 100 millió forintnál értékesebb ingatlanuk van, ők évente a 100 millió forint feletti rész 0,5 százalékát fizetik.
Jelentősen emelkedik az idegenforgalmi adó. A vendégektől minden eltöltött éjszaka után az eddigi 200 helyett 350 forintot kérnek. Az idegenforgalmi adó kapcsán elhangzott az is, hogy Pécsnek tavaly 24 millió forint bevétele származott ebből az adónemből, s jövőre, az ahhoz járó kormányzati támogatással együtt, 54 milliót remél.
A díjemeléseket előterjesztőik az inflációval, a város nehéz gazdasági helyzetével, az önkormányzati cégek működőképességének biztosításával indokolták.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késelés a Széchenyi téren: egy 18...
- Vérző turistát menekítettek le a...
- Már a nyári menetrend szerint járnak...
- Érkeznek a harcterek rettegett...
- Két fiatal követett el késes támadást...
- Hatalmas kígyóhoz riasztották a...
- Idén is megrendezik a Pécsi...
- Kétezeren is munkába állhatnak...
- Beleszédülünk, úgy megvariálják...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert...