Nemzetközi kórustábor vezeti fel a Pécs Cantatot
2010. augusztus 09. hétfő 13:55
Tavali Emil szervező az MTI-nek elmondta: a Pécsi Református Kollégium Vegyeskara az Egyesült Államok, Japán, Erdély és Magyarország ifjúsági (16-25 éves korosztály) kórusait hívta Pécsre, Európa egyik idei kulturális fővárosába. A mintegy 120-140 fős nemzetközi workshopon az előre betanult művek összedolgozásával foglalkozó napi kóruspróbákat egy nemzetközi karnagycsapat vezeti. A pécsiek részéről Berkesi Sándor Liszt-díjas és Hoppál Péter karnagy vesz részt a munkában.
A Pécsi Református Kollégium Vegyeskara 1995-ös megalakulásától kezdve fontos résztvevője a pécsi kóruséletnek. Az elmúlt másfél évtizedben több alkalommal jártak Németországban, Hollandiában, Svájcban, az összes szomszédos országban koncerteztek, Erdélybe és a horvátországi Drávaszögbe rendszeresen visszatérnek. 2008 őszén az Amerikai Egyesült Államokban koncerteztek egy 12 állomásos turnét adva.
A református hagyományok legrégebbi és legpatinásabb képviselőjével, a Debreceni Református Gimnázium Kántusával régóta jó viszonyt ápolnak a pécsiek. Az elmúlt évtizedben pedig egy olyan nemzetközi testvérkórusi hálót építettek ki, amelynek eredménye az augusztusi workshop. "Ez az első olyan alkalom, amikor az összes partnerkórus együtt lesz" - emelte ki Tavali Emil.
A csapatok hétfőn érkeznek Pécsre, az ismerkedést követő napon pedig megkezdődik a közös munka. Ennek gyümölcse a 12-iki koncert lesz a Pécs-Kertvárosi Református Egyházközösség temploma előtti téren.
A szervezők felvezető programnak szánják a workshopot az augusztus 15-én kezdődő, egyhetes Pécs Cantathoz. A zene- és műértő közönség az ambiciózus fiatalok koncertjével ráhangolódhat a nagy nemzetközi, több korosztályt felvonultató kórusfesztiválra.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Aki teheti, ne most menjen...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Jelentős lehűlés érkezik, visszaesik...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...
- Pécsett mérték össze tudásukat az...
- Lángoló családi házhoz rohantak a...
- Pótlóbuszok járnak szombaton két...
- Így itassuk a madarakat a nyári hőségben
- Heves zivatarok veszélyére...