Nemzetközi Egyetemi Színházi Fesztivál Pécsett
2008. október 17. péntek 17:18
Mikuli János elmondta: a négynapos programsorozat a felsőoktatási intézmények támogatásával működő amatőr társulatok bemutatkozását, tapasztalatcseréjét, a munka szakmai színvonalának növelését kívánja segíteni.
Az előadásokat a pécsi Janus Egyetemi Színház (JESZ) stúdiószínházában, az egyetem központi épületének aulájában és a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában tartják, a belépés ingyenes.
A JESZ vezetőjeként is dolgozó szervező tájékoztatása szerint az első bemutató a veszprémi Teleszterion Színházi Műhely Odulakó című darabja lesz, mely Dosztojevszkij Feljegyzések az egérlyukból című írásának felhasználásával készült.
A Szegedi Egyetemi Színház társulata Sándor Pál filmje, a Régi idők focija ihlette Kell egy csapat című előadásával lép fel, a budapesti Képzőművészeti Egyetem a Kedd volt és esett az eső című produkcióval jelentkezik.
Október 24-én a marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem Moliére Szívek és szavak című művét adja elő, a vendéglátó JESZ Alfred Jarry komédiájával, az Übütragédiával szórakoztatja a közönséget.
Az 1570 óta működő Vilniuszi Egyetemi Színház Algimantas Mackus Kápolna B című művével lép színpadra, a debreceni KonzervArtaudrium Színházi Műhely Vaszilij Szigarev Gyurma című drámáját mutatja be.
Október 25-én a grazi UniT a Laura de Weck Kedvencemberek, a pozsonyi HomoDram Janusz Glowaczki Negyedik nővér, a budapesti Radikális Szabadidő Színház Paul Foster Brutus, a belgrádi Branko Krsmanovich Akakdémiai Színház pedig a Különóra című darabot adja elő. A produkciókat október 26-án értékelik, a legeredményesebb társulatok és színészek díjakat vehetnek át.
Mikuli János szólt arról is, hogy a tizenkét éve működő JESZ 1999-ben rendezte meg először, az akkor még országos egyetemi és főiskolai színházi fesztivált. A 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program támogatásának köszönhetően idén azonban lehetővé tette, hogy a hetedik programsorozatukra külföldi teátrumokat is meghívjanak.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Így ünnepelték Szent István...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...