Nemlétező dolgokat árult a neten egy pécsi família
2023. március 14. kedd 09:32

A Pécsi Járási Ügyészség csalás bűntette miatt emelt vádat két elkövetővel szemben, akik nemlétező termékeket hirdettek az interneten, az átutalt vételárat pedig elköltötték.
A vádirati tényállás szerint a két vádlott - anya és fia - közül a férfi elhatározta, hogy internetes közösségi oldalakon olyan termékeket hirdet meg, melyekkel ténylegesen nem rendelkezik, és a befolyt vételárból pedig rendszeres jövedelme származik.
Mindezt megbeszélte a vele élő édesanyjával is, aki egy banknál folyószámlával rendelkezett.
Elhatározásuk alapján a férfi volt az, aki a hirdetéseket feladta, majd az arra jelentkező sértettekkel történt egyeztetés során édesanyja számlaszámát adta meg, amelyekre a sértetteknek utalniuk kellett a megrendelt termékek ellenértékét. Az anya a számlájára érkezett összegekről sms értesítéseket kapott, majd bankkártyáját fia rendelkezésére bocsátotta, aki az összegeket a számláról levette.
Az anya tisztában volt azzal, hogy a meghirdetett termékekkel a fia nem rendelkezik, céljuk haszonszerzésre irányult rossz anyagi helyzetük miatt. Az így megszerzett összeget
megélhetésükre fordították.
A vádlottak összesen 25 személyt csaptak be, akik többek között számítógépes konzolt, háztartási eszközöket, telefonokat, ruházatot rendeltek meg a vádlottaktól.
A sértettek 5.000-70.000,-Ft összeget utaltak át, mellyel a vádlottak több, mint 500.000,-Ft jogosulatlan jövedelemre tettek szert.
Az elkövetők cselekménye a csalás bűntettének megállapítására alkalmas.
Forrás: Baranya Vármegyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Demján: az új kormány sem tehet csodát
- Gyermekkorában elégette verseit a két...
- Már nemzetközi versenyeken is...
- Válságértekezlet a belvárosért
- Csípős hajnal után csodálatos nap vár...
- Újabb három baranyai drogdílerre...
- Egyelőre nem akadtak az eltűnt 11...
- Börtönbüntetést kapott férje...
- Máris támadnak a pollenek, elindult a...
- Két autó ütközött, lezárták a 66-os...

