Nem futotta nyilvántartásra a befizetett százezrekből a horgászegyesületeknél - Olvasói levél

2023. március 26. vasárnap 10:52

Nem futotta nyilvántartásra a befizetett százezrekből a horgászegyesületeknél - Olvasói levél

Történt, hogy elveszítettem a régi, papír alapú horgászigazolványomat, mire közölték velem az egyesületnél, ahol tag voltam, nincs erre vonatkozó nyilvántartásuk, vizsgázzak le újra. Azt hittem, viccelnek, de nem: az esztendők során általam befizetett százezrekből a dokumentáció megőrzésére már nem futotta, írta felháborodottan olvasónk.

 

"Évekig nem horgásztam, ezért az engedélyemet sem újítottam meg, idén azonban feltámadt bennem az egykori kedves időtöltésem iránti vagy.

Keresgélni kezdtem a horgászigazolványomat, ami tanúsítja többek között, hogy rendelkezem vizsgával, de az idők viharában elkeveredett, elnyelte a föld, egyszóval nincs meg. 

Próbáltam utánanézni, mi ilyenkor a teendő, azonban az én esetemre, jelesül, hogy még a régi papír alapuló igazolvánnyal rendelkeztem, nem találtam megoldást. 

Ugyan be lehet adni egy pótlás iránti kérelmet a kormányhivatalhoz, azonban ehhez szükség van többek között az utolsó megváltott állami horgászjegyre vagy annak másolatára. Na mármost, ezt ugye mindenki az igazolványban tartja, szóval értelemszerűen ez sincs meg. 

Elballagtam tehát ahhoz az egyesülethez, ahol utoljára tag voltam, gondolván, ennek, vagy legalább a befizetéseimnek nyoma kell, hogy legyen náluk, így az is tiszta sor (lenne), hogy volt horgászvizsgám, igazolványom, stb. 

De nem.

Kiderült, hogy a papír alapon kiadott dokumentumokról nincs nyilvántartásuk. Nem, nem ötven évvel ezelőtti ügyletekről beszélünk, hanem kábé egy évtizedesről. 

Kedvesen ugyan, de ellentmondást nem tűrően közölték, más megoldás nincs, vizsgázzak le újra, "amúgy sem árt az ismeretek felfrissítése". 

Hogy micsoda?!

Összességében több százezer forintot fizettem az évek során a horgászegyesületnek ilyen-olyan jogcímen, s ebből arra nem futotta, hogy egy normális nyilvántartást vezessenek?

Kiderült az is, hogy nem én járok egyedül ilyen cipőben, jó páran keresték már meg ezzel a problémával őket, de nekik sem tudtak segíteni.

Részemről mindezt elfogadhatatlannak tartom, s szinte kizártnak, hogy ne lenne valamilyen megoldás.

Mint ahogy azt is, hogyha tényleg nincs, a jövőben akár egyetlen forintot is fizessek egy horgászegyesületnek, inkább lemondok a szenvedélyemről.

Persze levizsgázni le tudnék, de most már juszt se", írta olvasónk. 

Képünk illusztráció.

Forrás: olvasói levél