Nem érkezett bejelentés, így nem nyomoznak a rendőrök kutyamérgezés gyanúja miatt
2016. március 16. szerda 15:15

Nemrég számoltunk be arról, hogy Kertvárosban állatmérgezés gyanúja borzolja a kedélyeket. Megkeresésünkre a rendőrségnél azt mondták, nem nyomoznak az ügyben, nem kaptak ugyanis bejelentést. Az állatbarátok óvatosságra intenek.
Nagy felháborodást, és egyben félelmet keltett a pécsiek körében, hogy az elmúlt időszakban többször is felmerült annak a gyanúja, hogy valaki(k) szándékosan állatokat akarnak mérgezni. Előbb február közepén a kertvárosi Maléter Pál út mellett, majd nem sokkal később a Melinda Park közelében találtak kiszórt ételhalmokat, amelyek közé vélhetően mérget is keverhettek.
Arra, hogy valóban mérgezni akartak, nem derült fény, és nagyon úgy néz ki, nem is fog, a rendőrség ugyanis nem nyomoz az ügyben. Érdeklődésünkre a megyei kapitányságon azt közölték, nem érkezett hozzájuk bejelentés az üggyel kapcsolatban. Hozzátették, ha „felmerül az állatkínzás elkövetésének gyanúja", a hatóság eljárást indít. Mint látható azonban, nem merült fel ilyen.
Tari Zsuzsanna, a több mint kétezer-hétszáz tagot számláló Pécs Környéki Állatmentők Facebook-csoport egyik tagja óvatosságra int.
- A gazdik mindig nagyon vigyázzanak a kutyájukra, figyeljenek rá, hogy ne egyenek fel semmit a földről! Ha alapos a gyanú a mérgezésre, hívjanak rendőrt, hiszen ha közterületen méreg van, az veszélyeztethet gyermeket is - szólt a jótanács.
Kérdésünkre elmondta, ők maguk is több alkalommal kaptak bejelentést ilyen esetekről, ám rögtön le is szögezte, amíg nem áll rendelkezésükre konkrét bizonyíték, nem tudnak feljelentést tenni.
Persze, azt azért érdemes szem előtt tartani, hogy sokan vannak olyanok, akik jót akarnak a kóbor állatoknak, és csontokat, illetve ilyen-olyan ételmaradékot tesznek ki az utcára. Azaz ilyen halmok láttán nem kell minden esetben rossz szándékra gondolni.
Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tűz ütött ki Pécsett, egy kertvárosi...
- Egy baranyai falu vendéglátósai...
- Lesodródott egy autó Lánycsók...
- Applikációval intézhetik egyszerűen...
- Több százan vettek részt a Pécs és...
- Ha ilyen jégkrémet vett, meg ne egye,...
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Vigyázzunk a sünikre a tavaszi kerti...
- Indul a drogkereskedők elleni...
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...