Negyven éve szentelték pappá a sellyei plébánost
2015. július 15. szerda 13:20

Egri József Pál idén ünnepli pappá szentelésének negyvenedik jubileumát.
A jelenleg Sellyén szolgáló plébános 1950. május 2-án született Felsőszentmártonban. Az ottani templomban kora gyermekkorától ministrált. A papi hivatás felé vezető út első mozzanatát az jelentette számára, amikor 1956-ban Zágorácz István Felsőszentmártonban újmisézett; már ekkor eltervezte, hogy szeretné követni őt.
1964 és 1968 között a győri bencés gimnáziumban tanult, itt szerezte meg az érettségit. A győri bencés éveket két év katonaság követte, majd 1970-ben Győrben kezdte meg teológiai tanulmányait. 1975. június 22-én szentelték pappá Pécsett.
Káplánként Ozorán, Egerágon, Tamásiban és Mágocson szolgált, 1979 és 2012 között Vajszló plébánosa volt. 1986-tól 2013-ig szigetvári kerületi esperesként is tevékenykedett, jelenleg (2012. augusztus 1-je óta) Sellyén plébános.
Pappá szentelésének jelmondatát a IV. században keletkezett Te Deum hálaadó énekből, az őskeresztény lelkiség egyik legjelentősebb alkotásából választotta: „Te vagy Uram én reményem, ne hagyj soha szégyent érnem."
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Új dékán áll a PTE Egészségtudományi...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...

