Nagyzenekarral először csütörtökön este, Pécsett szólalt meg a csodazongora
2015. április 16. csütörtök 19:28
Csütörtök este a Pannon Filharmonikusok koncertjén szólalt meg először nyilvánosan nagyzenekarral a Bogányi Gergely zongoraművész által megálmodott hangversenyzongora a pécsi Kodály Központban. Csizi Péter, a város egyik országgyűlési képviselője a koncert előtt jelentette be, ötvenezer forinttal járul hozzá ahhoz, hogy a közadakozásból megvásárolni tervezett hangszer mielőbb Pécsre kerüljön.
A hangszer első zenekari megszólalása alkalmával a kortárs magyar zene kiemelkedő szerzőjeként számon tartott Dubrovay László kompozíciójának dallamai csendültek fel.
Ezt megelőzően Csizi Péter Pécs fideszes országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón jelentette be, hogy ötvenezer forinttal támogatja a hangszer megvásárolására indított közadakozást. A képviselő a Kodály Központra utalva azt mondta, egy ilyen tökéletes és profi koncertterembe ugyanilyen zongora dukál.
Csizi hozzáfűzte, bízik benne, hogy a hatalmas élményt jelentő koncert után a pécsi közönség is fontosnak fogja érezni, hogy csatlakozzon a közadakozáshoz. A képviselő megjegyezte, minden megtesz annak érdekében hogy forrást szerezzen a zongora megvásárlásához.
Amint arról korábban hírt adtunk, Páva Zsolt polgármester január végén jelentette be, hogy közadakozást indít a Bogányi Gergely Kossuth-díjas művész tervezőmunkáját dicsérő zongora megvásárlása érdekében. A városvezető február közepén már negyedmillió forintot befizetett erre a célra.
A csodazongora 64 millió forintba kerül, így minden bizonnyal még sok nagylelkű adományra lesz szükség. A Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész kezdeményezésére kifejlesztett hangversenyzongora az eddig ismert hangszereknél gazdagabb hangképpel és a várakozásokat is felülmúló, egyedülálló formatervezéssel rendelkezik.
B. G.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Kirajzolódott a mohácsi Duna-hídhoz...
- Szili Katalin a kollektív jogok...
- Mohács lesz a díszvendég a...
- Orbán Viktor: fölényes és elsöprő...
- Indul a Sétatér Fesztivál -...
- Visszatér a kánikula, igazi strandidő...
- Mozgó kövek dinamikája tölti meg újra...
- Új módszerrel gyógyítják a...