Nagyszabású kamarakórus-verseny Pécsett - egy kis újítással
2011. június 09. csütörtök 15:11
Az első kórus már elindult a több mint háromezer kilométerre lévő Jekatyeringburgból a Pécsi Nemzetközi Kamarakórus Versenyre, amely pénteken kezdődik a baranyai megyeszékhelyen.
A város, a Nevelők Háza Egyesület, valamint a Pécsi Kamarakórus szervezésében megvalósuló versenyt 22. alkalommal rendezik meg a megyeszékhely több helyszínén. Az esemény pénteken este nyitóceremóniával indul, és hétfőn zárul a gálával egybekötött díjkiosztóval.
Vincze Csilla főszervező, a Nevelők Háza Egyesület ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: a versenyen hat magyar kórus indul Pécsről, Szegedről, Debrecenből, Majsról és Dombóvárról, valamint három külföldi együttes Berlinből, Jekatyeringburgból és Mariborból. A verseny három fordulós lesz.
Az első körben - Vincze Csilla szerint a világ kórusversenyein egyedülálló módon - egy ismeretlen művet 75 perc alatt kell a részvevőknek elsajátítaniuk, majd előadniuk. A második fordulóban egyházzenei művekkel lépnek fel a kórusok, ezzel kapcsolódik a rendezvény a Liszt-év eseménysorozatához. A verseny harmadik részében pedig világi alkotásokkal állnak a karok a zsűri elé.
Vasárnap este nyolckor a Kossuth téren a Pécsi Országos Színházi Fesztivál színpadán közös éneklésre várják a szervezők a kórusokat, a POSZT résztvevőit és az érdeklődőket Lakner Tamás karnagy vezényletével.
A hétfői gálahangversenyen a közönség is szavazhat, a díjkiosztón az általa legjobbnak ítélt kart is megjutalmazzák.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Csaknem harminc éve varázsolja el a...
- Ellopta majd eldobta a...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Óriási DNS-t építettek a Boszorkány...
- Mókás jelmezekben mentek iskolába a...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...

