Munkagépek és gabonatáblák kaptak lángra a forróságban
2016. július 12. kedd 08:33

A nyári betakarítási munkák amellett, hogy nagy igénybevételt jelentenek a mezőgazdaságban dolgozóknak, igen tűzveszélyesek is. Arra kellő körültekintéssel kell felkészülni, különösen fontos a betakarítási munkálatokban részt vevő erőgépek tűzvédelme, az aratásra, illetve a tarló és növényi hulladékok égetésére vonatkozó szabályok ismerete, betartása.
A vasárnapi nap során két aratással összefüggő tűzesethez is riasztották a Baranya megyei tűzoltókat.
Sellyén egy munkagépben keletkezett tűz átterjedt a lábon álló gabonára, amely mintegy ezer négyzetméteren leégett. A szigetvári és a sellyei tűzoltók négy vízsugárral és kéziszerszámokkal fékezték meg a lángokat.
Szebény határában a már learatott gabonatáblán álló munkagép kapott lángra, a tűz pedig átterjedt a tarlóra is. A véméndi beavatkozók kiérkezéséig a tulajdonos megfékezte a járműben keletkezett lángokat, a növényzetre átterjedt tüzet a tűzoltók oltották el. Mindkét eset körülményeit az illetékes katasztrófavédelmi kirendeltség hatósági osztálya kivizsgálja.
A tűzesetek megelőzésére a mezőgazdaságban is nagy hangsúlyt kell fektetni, hiszen évente több tucat mezőgazdasági tüzet - gabonatábla-tüzet, valamint kazal-, illetve boglyatüzet - kell eloltaniuk a megye tűzoltóinak.
A kalászos termény betakarítási, kazalozási, szalmaösszehúzási és bálázási munkáiban csak a tűzvédelmi követelményeknek megfelelő, legalább 1 darab 21A és 113B vizsgálati egységtűz oltására alkalmas tűzoltó készülékkel is ellátott erő- és munkagép, valamint egyéb jármű vehet részt, amelynek tűzvédelmi felülvizsgálatát a betakarítást megelőzően az üzemeltető elvégezte. A jármű megfelelőségéről szemle során kell meggyőződni. Ennek tervezett időpontját, ötnél több mezőgazdasági járművet érintő műszaki ellenőrzés esetén, tíz nappal előbb írásban az illetékes katasztrófavédelmi kirendeltségre be kell jelenteni. A szemléről jegyzőkönyvet kell készíteni, amelynek egy példányát a járművön el kell helyezni.
Kötelező az akkumulátorok megfelelő védőburkolása, illetve kipufogó és a szikratörő éghető anyagoktól való megtisztítása legalább naponta egyszer. Figyelni kell arra is, hogy sehol se csepegjen az üzemanyag vagy hidraulika-folyadék, mert ez nagyban segítheti egy esetleges tűz terjedését. Fontos, hogy a munkagépet tilos a gabonatáblán, illetve tarlón üzemanyaggal feltölteni. A járműveken nyílt láng használatával járó karbantartást, javítást nem szabad végezni gabonatáblán, szérűn és a rostnövénytároló területén, hiszen e munka során üzemanyag folyhat el, amelyet a nyílt láng meggyújthat.
Az aratást lehetőleg közút, illetőleg vasútvonal mentén kell először elvégezni, ezek mellett legalább három méter széles védőszántást kell kialakítani. Ugyanilyen védőszántást kell készíteni akkor, ha a munkaszünet idejére a kombájnt nem tudják a gabonatáblától, kazaltól legalább 15 méter távolságban leállítani. A munkálatok közbeni dohányzás veszélyeit is fontos szem előtt tartani, gabonatáblán még a járművek, erő- és munkagépek vezetőfülkéiben sem szabad dohányozni. Az aratás idejére a gabonatáblától legalább 15 méterre lehet dohányzó helyet kijelölni, ott vizet tartalmazó edényt kell elhelyezni.
A szalmaösszehúzást és kazalozást végző erőgépek csak olyan távolságra közelíthetik meg a szalmát és a kazlat, hogy az ne jelentsen gyújtási veszélyt, ugyanis az erőgépek kipufogócsöve könnyen lángra lobbanthatja a száraz szalmát. Az összehúzott szalma alapterülete nem haladhatja meg az ezer négyzetmétert, és a szabadban összerakott kazlak között legalább húsz méter távolságot kell tartani, vasúti vágánytól legalább száz, közúttól és erdőtől legalább huszonöt méterre kell elhelyezni ezeket.
Magas kinyúlású gépek használata az elektromos vezetékek 5 méteres körzetében tilos!
A fenti szabályok azért vannak, hogy meggondolatlanság, felelőtlenség miatt ne vesszen kárba az egész éves mezőgazdasági munka, a termés.
Forrás: Baranya Megyei Katasztrófavédelem
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Huszonhat határsértőt tartóztattak...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Csapadékkal kezdődik a hét, aztán...
- Nálunk a legolcsóbb a gáz és az áram...
- Mutatjuk, hol bukkannak fel biztosan...
- Második alkalommal imádkoztak...
- A volt főbíró is felszólalt a hanuka...