Mozisátor és gyerekkibuc is lesz az idei Judafesten
2018. május 06. vasárnap 16:30

Történelmi séták, mozisátor, gyerekkibuc és civil utca is várja a látogatókat idén június 7. és 10. között, a fővárosi Judafest programjai között.
Szabadtéri filmvetítéssel indul a fesztivál június 7-én, majd másnap a Hősök zsinagógájában és a Dohány utcai zsinagógában tartanak mindenki számára nyitott istentiszteletet - közölték a szervezők az MTI-vel.
Szombaton az erzsébetvárosi zsidónegyed csodáit felderítő vezetett sétákon vehetnek részt az érdeklődők, majd június 10-én vasárnap, a Judafest hagyományai szerint, egy napra benépesül a Kazinczy utca: két színpadon egész nap ingyenes programok és vásár várja a látogatókat.
Itt egyebek mellett lesz zenei és gasztrószínpad, a piacon zsidó gasztronómiai termékeket, judaizmussal kapcsolatos műtárgyakat lehet vásárolni, de lesz adomány- és könyvvásár is. Készülnek chillout-sarokkal és gyerekkibuccal, a mozisátorban a magyar-zsidó filmművészet alkotásaiból válogatnak, a civil utcában pedig különböző zsidó szervezetek mutatkoznak be.
Idén a fesztivál díszvendége a magyar ajkú zsidóság lesz, így képviselteti magát a helyszínen többek között Debrecen, Pécs, Szeged, Kecskemét, Pápa, Kőszeg, Szombathely, Sopron, a határon túlról Komárom, Szabadka és Tel Aviv is. A Judafest szervezői a vallási sokszínűséget, a demokráciát és az egymásrafigyelést támogatják a rendezvénnyel.
A program megrendezését az American Jewish Joint Distribution Committee által alapított Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány támogatta.
MTI - Fotó: Pixabay
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Pécs belvárosában raboltak,...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Már négy éve üres a kirakat: a...

