Most menjen szabadságra: Dávid Mihály szerint csak ritkán lesz gatyarohasztó hőség
2016. július 09. szombat 15:54

Ez a nyár nem olyan lesz, amilyeneket kénytelenek voltunk elviselni az elmúlt években, véli Dávid Mihály, az ország legismertebb magánmeteorológusa. Előrejelzése szerint mindössze kétszer, júliusban a következő napokban, majd augusztus közepén lesz igazi kánikula, egyébként a szokottnál hűvösebb várható, s maga a nyár is gyorsan véget ér.
Tavaly csak júliusban nyolc hőhullámot - ilyenről beszélünk, ha három egymást követő napon a középhőmérséklet 25 illetve 27 fok körül alakul - kellett átvészelnünk, s ugyan idén is átéltünk már forró napokat, az igazi, tartós kánikula egyelőre elmaradt.
Dávid Mihály, a nyíregyházi magánmeteorológus szerint erre nem is kell számítanunk, s bár lesznek hőhullámok, nem akkorák, mint amekkorákban 2015-ben aszalódtunk.
A közeli jövőt illetően elmondta, vasárnaptól pár napon át azonban forróság várható. Minden bizonnyal ez lesz a nyár legmelegebb néhány napja. Vasigazi strandidő várható, szikrázó napsütéssel, jócskán harminc fok feletti hőmérséklettel, és eső sem rondít bele az áhitatba.
Augusztus eleje hűvösebben indul, ám a hónap közepe, júliushoz hasonlóan igencsak fülledt időt ígér. 20-a környékén, mondhatni hagyományosan, pillanatok alatt elromlik majd az idő, aminek következtében hamar beköszönt az ősz, sőt, Dávid Mihály számításai szerint az első őszi fagyokra már szeptemberben számíthatunk, a hó pedig már november legelején leeshet.
A mezőgazdaságból élőknek rossz hír, hogy csapadék kevés várható a nyíregyházi időjós számításai szerint, és nemcsak most, a következő 2-3 évben is.
Dávid Mihály előrejelzései egyébként saját bevallása szerint „egy szerencsés felismerés és 40 év kutatás eredménye" alapján készülnek, s azok tájékoztatást adnak az időjárás változásának folyamatáról. Készítését az tette lehetővé, hogy a tudomány által már korábban felismert, időjárást alakító tényezők mellett a Naprendszer tagjainak tömegvonzását is figyelembe veszi.
Erdélyi Bianka - Grafika: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Huszonhat határsértőt tartóztattak...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Mutatjuk, hol bukkannak fel biztosan...
- Csapadékkal kezdődik a hét, aztán...
- Nálunk a legolcsóbb a gáz és az áram...
- Második alkalommal imádkoztak...