Mohácsra érkezik vasárnap a Szent Jobb
2016. augusztus 28. vasárnap 07:34

Vasárnap is folytatódnak a mohácsi csatához kapcsolódó megemlékezések: Mohácsra érkezik a Szent Jobb, este nyolctól a Kormorán együttes ad ingyenes koncertet.
A Nemzeti Emlékhelyen a történelmi hagyományőrző csoportok bemutatói már délelőtt megkezdődnek.
Ahogy már korábban beszámoltunk róla, vasárnap egy napra Mohácsra érkezik Magyarország nemzeti ereklyéje, Szent István király mumifikálódott jobb keze, a Szent Jobb. A tiszteletére rendezett körmenet délután három órakor indul a Püspöktemplomtól a Széchenyi térig.
Négy órától Légy áldott, Szent István király! Címmel kulturális és szakrális bemutató látható a főtéren.
Öt órakor a szabadtéri oltárnál mutat be szentmisét Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-budapesti érsek és Udvardy György pécsi megyéspüspök az egyházmegye papságával.
Fél hétkor a II. Lajos-szobornál a főtéren beszédet mond: Soltész Miklós egyházi,
nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár
A Szent Jobbot hét órakor búcsúztatják, majd Kormorán-koncert zárja a napot a Széchenyi téren.
Forrás: Mohácsi Újság.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kedden több hullámban újabb heves...
- Több mint félezer helyre riasztották...
- Nem tudott belenyugodni a szakításba...
- Őri Lászlót választották a Baranya...
- Szili Katalin: az unió nem foglakozik...
- Katasztrófa sújtotta területté...
- Kemény ellenőrzésekre számíthatnak a...
- Pécsi Arcok - Szilágyi Omer: a...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...