Mohácsi növendék nyerte az országos harmonikaversenyt
2015. május 19. kedd 17:05

Heider Patrik, a mohácsi Schneider Lajos Művészeti Iskola növendéke nyerte meg a Budapesten, a Fischer Annie Zeneiskolában rendezett Országos Harmonika Versenyt - írja a Mohácsi Újság.hu.
Az erős mezőnyben számos hazai és nemzetközi megmérettetésen kiválóan szereplő növendék is indult. Németh Gábor, a zsűri elnöke a rendezvényt értékelve kiemelte, hogy évről évre nehezebb dolga van a zsűrinek, ami azt bizonyítja, hogy a harmonikaoktatás színvonala érezhetően emelkedik. A zsűrit Németh Gábor mellett Bánkövi Gyula zeneszerző és Mészáros Melinda, a dunaújvárosi Sándor Frigyes Zeneiskola harmonikatanára alkotta.
Heider Patrik a napokban Budapesten, a Fischer Annie Zeneiskolában rendezett országos döntőben a 33 harmonikaszakos növendék egyike volt. Kötelező darabja Bogár István Szonatinájának első tétele volt, választott darabja V. Semyonov Bolgár szvitjének I. és III. tétele. Mind a területi válogatón, mind az országos versenyen kitűnően játszotta darabját, kiemelkedve kortársai közül megérdemelten nyerte el az első helyezésért járó díjat Kéméndi Tamás tanítványa.
A cikk ITT folytatódik!
Forrás: Mohácsi Újság.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Buszokat, teherautókat ellenőriznek a...
- Egy hónapja hiába keresnek egy 11...
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Orbán Viktor: Magyarország nem enged...
- A magyar írásbelikkel kezdődnek...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Gyalogos zarándoklatra hívja a...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...

