Mohács az összmagyar búzaösszeöntés helyszíne
2015. július 23. csütörtök 16:08

A Magyarok kenyeréhez Baranya Megyében a búzagyűjtő napot Sombereken pénteken, július 24.-én tartja a Baranya Megyei Agrárkamara, míg hazánk valamennyi megyéjéből, megyei jogú városából, valamint a Kárpát-medence magyarok lakta településeiről összegyűjtött kenyérgabona összeöntő ünnepségét hagyományosan Mohácson, a Szent Miklós Malomban augusztus 16.-án rendezik.
Korinek László jogászprofesszor ötlete nyomány idén immár ötödik alkalommal készül augusztus 20-ra a Magyarok kenyere. Az összmagyar liszthez a búzát országunk minden megyéjéből, továbbá Sepsiszentgyörgytől-Lendváig, Pozsonytól-Zentáig a Kárpát-medence magyarok lakta településeiről adják össze a gazdák.
Az összmagyar liszt egy részéből a vajdasági Székelykevéről érkező kovásszal és a Parajdról hozott sóval készülő kenyeret Szent István napjára az ország összes megyei jogú városába, valamint a budapesti Szent Jobb Körmenet ünnepségére juttatják el.
A Magyarok kenyere program szervező azzal számolnak, hogy a múlt évi mintegy 230 tonna búzaadománynál is több gyűlik össze idén. A liszt jelentős részét Kárpátaljára, a nélkülöző gyermekintézményeknek és más rászorulóknak, illetve az erdélyi árvaházaknak kívánják eljuttatni.
Képünk archív felvétel a délvidéki gazdákról, akik a múlt évben két tonna búzát adományoztak.Forrás: Mohácsi Újság.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Új dékán áll a PTE Egészségtudományi...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...

