Milliókat utaltak beígért nyereményekért
2011. július 18. hétfő 13:32
Szerte az országban száznál is több embert vert át hat sásdi csaló az elmúlt hónapokban.
Vaktában telefonáltak, és mindenkinek mesés nyereményt ígértek, cserébe azt kérték, hogy diktáljanak be telefonkártya aktiválási kódokat, vagy utaljanak pénzt egy hazai bankszámlára.
Ötven sértett fizetett, átlagban húsz és kétszázezer forint között, de ketten annyira megszédültek az ajánlattól, hogy egyenként közel egymillió forintot utaltak. A nyomozók szerint a sértetti kör ennél jóval nagyobb lehet, eddig nem mindenki tett ugyanis feljelentést.
A csalók a kiértékelt híváslistákon buktak meg, valamint azon, hogy hirtelen és látványosan költekeztek. A házkutatáson több sim kártya és telefon került elő, pénz viszont nem, mert azt azonnal elköltötték.
Az értelmi szerzők - három férfi - előzetes letartóztatásban vannak, két nő és egy férfi, akik a gyanú szerint a banki ügyletekben segédkeztek, még szabadlábon védekezhetnek, az összes gyanúsított feltáró jellegű beismerő vallomást tett.
Az ügyben üzletszerűen elkövetett csalás miatt folytat büntetőeljárást a Komlói Rendőrkapitányság.
EQM/BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- Döglődik-e a bolognai rendszer?
- Eltűnnek a házak bejárata feletti...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...

