Milliárdos adócsalás a Mecseki Erdészeti Zrt.-nél?
2011. május 10. kedd 10:38
Adócsalás bűntett és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást a Mecseki Erdészeti Zrt. gazdálkodásával kapcsolatban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága - közölte a Baranya megyei napilap.
A lap úgy tudja, hogy a napokban a Mecseki Erdészet gazdasági vezetőjét a munkahelyéről vezették el az adónyomozók.
A NAV Bűnügyi Igazgatóságának adatai szerint a Mecseki Erdészet fiktív okiratok felhasználásával több mint kétmilliárd forint összegben csökkentette adófizetési kötelezettségét, illetve jogosulatlanul igényelt vissza általános forgalmi adót.
Az ügyben eddig két embert helyeztek előzetes letartóztatásba, egyikük beismerő vallomást tett.
Valószínűsíthető, hogy a továbbiakban a gyanúsítottak köre bővülni fog.
Lázár Andrea, az erdészet sajtószóvivője a megyei napilapnak annyit mondott, hogy hivatalosan azt sem tudják, pontosan milyen ügyben nyomoz a NAV. Csak annyi ismert, hogy egy kollégájukat gyanúsítják valamivel, s hogy az ügyben több munkatársukat is kihallgatták.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A vásárcsarnok népszerű árusa, Kovács...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Idén is megrendezik a magyar...
- F. László beismerte a gyilkosságot:...
- Másfél méter alá esik a Duna...
- Csaknem harminc éve varázsolja el a...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Készülhet a Szeged és Pécs közötti...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...

