Mikor heged be a Mecsek sebe?
2009. május 04. hétfő 19:58

Az energetikai cég hatósági engedélye szerint 2013-ig kellene megoldani a mecseki szénbányászat okozta, hosszú évek óta tátongó tájseb eltüntetését. Könnyen lehet ugyanakkor, hogy a hőerőmű nem kezdhet hozzá vállalt feladataihoz, mert az állam egyelőre nem biztosítja a kötelezettség teljesítéséhez szükséges forrásokat. A rekultiváció finanszírozása ugyanis csak kisebb részben történne az erőmű saját költségvetéséből.
Mint ismert, az állami finanszírozás problémái miatt csúszott éveket az uránbányászati rekultiváció is - ott azonban ez év végére talán elkészülnek, miután a kormány nagy kegyesen idén végre beállította a tételt a büdzsébe.
Éppen ebből kifolyólag a pécsi vállalatnál nem tudták megmondani lapunknak, pontosan mikor is indulhat meg az egykori bányaterület betemetése, de közölték: legalább három évre van szükség a 10 millió köbméternyi földet megmozgató munkálatok végrehajtásához.
A visszamaradt bányagödröt a korábban kitermelt saját meddőanyagával töltenék vissza, erre jönne a termőföldtakaró, majd a növényesítés.
100 milliós követelés
Továbbra is folyamatban van az a per, amelyet a város indított tavaly a Pannon Hőerőmű ellen - közölte lapunkkal dr. Papp Judit, a város címzetes főjegyzője. Ennek tétjére - amely akár százmillió forint is lehet - az önkormányzat kártérítés címén tart igényt. A város szerint a cégnek bérleti díjat kellett volna fizetni a területért a bánya bezárása után is, mindezt azonban a felperesek szerint nem tette meg.
Szintén napirenden van a Tüskésréten lévő, korábban már kialakított tó megnagyobbítása. A kitermelt földdel az erőmű zagykazettáit takarnák be, ám az engedélyek kiadásához illetve a megvalósításhoz még szükség van az érintett területen lévő, néhány magántulajdonban lévő ingatlan megszerzésére.
Az önkormányzat által indított kisajátítási eljárás azonban még hátravan.
Mindamellett a tó körüli terület rendezése, szabadidős parkká alakítása a város feladata lesz majd, a szűkös források miatt azonban e területen sem remélhetünk gyors változást.
Képünk a Karolina-külfejtésnél készült.
Korb Zoltán - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késő este pótlóbuszok járnak Mohács...
- Böde az élvonal történetétnek...
- Vajon a májussal a szokatlanul hűvös...
- Helyszínelés miatt állt le reggel a...
- Gázolt a vonat, késtek a járatok a...
- Vandál pusztítás a Barbakánnál:...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Mohácsi drogdílert kapcsoltak le a...
- Repültek a kukák, dőltek a leanderek...