Mi lesz a tiszti kaszinó sorsa?
2010. június 24. csütörtök 18:57

Az elmúlt évek során jó pár elképzelés látott napvilágot az épület hasznosítását illetően. A szaktárca pár éve megközelítőleg 150 millió forintért kívánt - zártkörű értékesítés során - túladni az ingatlanon, de a városnak akkor nem állt (és gyaníthatóan most sem áll) rendelkezésére ekkora nagyságú forrás.
Mészáros András EKF-igazgató regnálása alatt a Csészényi tér elnevezésű információs iroda itt történő kialakításának ötlete is felmerült, de azt a koncepciót sem preferálták a későbbiekben. A most a Nagy Lajos Gimnáziumban október végéig látható Munkácsy-kiállítás kapcsán is szóba került az ingatlan, de a tárlat biztonságos és megfelelő lebonyolításához teljes körű belső rekonstrukciós munkálatokat kellett volna elvégezni - amire azonban szintén nem volt (nincs) anyagi fedezete az önkormányzatnak.
A városvezetés korábban úgy kommunikált, hogy az idei kultúrfővárosi év végéig mindenképpen szeretnék igénybe venni az épület adta lehetőségeket, ám nem sikerült érdemi információkat kapnunk azt illetően, hogy azóta történt-e előrelépés az ügyben.
Papp Judit címzetes főjegyző sem tud információval szolgálni erre vonatkozóan, de Girán János, a polgármesteri kabinetiroda vezetője sem. Mint mondta, megvárják a tárca új vezetésének a felállítását, hogy utána felvehessék velük a kapcsolatot az ügy tisztázása érdekében.
A Ruzsa Csabától, a Pécs2010 Menedzsmentközpont igazgatójától kapott tájékoztatás szerint az épület "hasznosítása csak akkor kerülhet szóba, ha a jelenleg a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában álló ingatlant Pécs MJV a menedzsmentközpont rendelkezésre bocsátja."
H. L. B. - Fotó: Kováts Judit
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Napsütésre is számíthatunk szombaton,...
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Mutatjuk, milyen idő várható az év...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Egy kis múltidézés: így ünnepelték...
- Csak az ügyeletes patikák lesznek...
- Lángolt egy autó Pécsett, mentőre is...

