Mi folyik a Zsolnayban?

2011. január 21. péntek 18:58

Mi folyik a Zsolnayban?
A pécsi önkormányzat 2010 júniusában döntött arról, hogy 230 millió forintért, valamint félmilliárdos tőkejuttatás vállalásával a Jászai Gellért nevével fémjelzett M-B KFt. szerezheti meg a Zsolnay kisebbségi részvénycsomagját és a társaság irányításának jogait. Az új tulajdonos a gyár átvilágítását és újjászervezését jelölte meg az első legfontosabb lépések egyikeként. Erről és egy új üzem esetleges létrehozásáról kérdeztük Péterné Marosy Katalint (képünkön), a társaság vezérigazgatóját.

- Jászai Gellért, a manufaktúra nemrég megválasztott igazgatósági elnöke korábban úgy fogalmazott, hogy átvilágítják a céget, majd egy átfogó reorganizációs programot kívánnak végrehajtani. Ez mit jelent a gyakorlatban?
- Az új tulajdonosoknak meg kellett ismerniük a társaság pénzügyi mutatóit, működését, szervezeti rendszerét, de a gyártási és az értékesítési folyamatokat is. Ez egy hosszadalmas, rendkívül sok egyeztetéssel, tárgyalással járó munka. Az igazgatóság eközben felkérte a menedzsmentet, hogy alakítson ki egy hosszú távú stratégiai tervet. Ennek kidolgozása is alapos előkészítést, a különböző piacok és részpiacok felmérését, a lehetőségek megismerését igényli - mindezt egy bonyolult tervezési munka követi. A folyamat akkor zárul majd le, ha az igazgatóság is elfogadja az általunk kialakított elképzeléseket. Ekkor lehet majd a részletekről is beszélni.

- Az újjászervezés hogyan érintette, érinti a gyár dolgozóit? Volt-e létszámleépítés, illetve tervezik-e?
- A társaság reorganizációjára a stratégiának megfelelően kerülhet sor, hiszen a hosszú távú elképzelések határozzák meg, milyen területen van szükség befektetésekre, fejlesztésekre. Az újjászervezés - ezt az új tulajdonos többször is hangsúlyozta - a Zsolnay esetében nem csoportos létszámleépítéssel, hanem a későbbiekben a foglalkoztatottak számának növelésével jár majd. Középtávon tervezzük a létszám bővítését, ebben is a stratégia jelöli majd ki az irányokat. Az a célunk, hogy stabilan működő, a dolgozók számára biztos jövőt jelentő üzemet hozzunk létre.

- Jászai Gellért megemlítette, hogy két-három éven belül akár új gyár létrehozására is sor kerülhet egy zöldmezős beruházás keretében. Mekkora ennek a realitása?
- Egy új üzem felépítése olyan stratégiai kérdés, amelyben a gyár tulajdonosainak kell dönteniük. Igazgatóságunk elnöke világos irányokat fogalmazott meg: az a feladatunk, hogy olyan üzleti koncepciót készítsünk, amely középtávon már nyereségesen működő társasággá teszi a gyárat, s eközben megőrizzük a Zsolnay márkanév értékeit is. Jászai Gellért azt is teljesen nyilvánvalóvá tette, hogy ha a koncepció megvalósításához szükség lesz egy új üzem felépítésére, akkor az ehhez szükséges tőkét kész biztosítani. A társaság közgyűlése tavaly ősszel felhatalmazást adott az igazgatóságnak arra, hogy akár kétmilliárd forintos tőkeemelésről is döntsön. Ez az összeg egy új üzem létrehozásához is elegendő lehet.

- Érezhető-e valamilyen változás az új tulajdonos megjelenése óta a vállalat mindennapi életében?
- Mindenki bejön reggel, és hazamegy a munkája végeztével, ahogyan tette azt korábban is, a napi életünk a megszokott mederben folyik. Annyi különbség persze van, hogy a társaság felső vezetői többször beszélgetnek olyan fővárosi szakemberekkel, akik Jászai Gellért érdekeltségeinél szereztek széles körű üzleti tapasztalatokat. Segítséget kapunk számos apró dologban, de a stratégia megalkotásában is. A Jászai Gellért többségi tulajdonában álló SCD Group pedig már most jelentős üzleti partnerünk is, hiszen csaknem 50 millió forintos megrendelést adott a gyárnak. A Zsolnay egyedi belsőépítészeti megoldásai fogadják majd például a most épülő budapesti Officium irodaházban a látogatókat.

- A befektető prioritásként kezelné a Zsolnay ingatlanpiaci részvételét, egyes üzletágak gépesítését. Ez mit jelent a jövőre nézve?
- A Zsolnay gépállományának jelentős része megújításra szorul, mert az elmúlt évtizedekben rendre elmaradtak azok a beruházások, amelyek szükségesek a gyár versenyképességének növeléséhez. A géppark megújítása természetesen ugyanúgy a stratégia függvénye, mint sok más kérdés. Annyi biztosan tudható, hogy a stratégiában hangsúlyos elem lesz az épületkerámia-divízió fejlesztése. A Zsolnay száz éve egyeduralkodó volt a térségben az épületdíszítő kerámiák piacán, a társaság múltja, tapasztalatai jó alapot nyújtanak a fejlődéshez, miközben az új tulajdonos ingatlanpiaci tapasztalatai és kapcsolatai is komoly esélyt jelentenek a bővülésre.

- Az új tulajdonos hosszú távon önfenntartóvá tenné a gyár működését.
- Olyan stratégiát kell kialakítanunk, amely ezt megalapozza. Ha a tulajdonos nem hinné, hogy rövid időn belül önfenntartóvá tehető a gyár, aligha lenne hajlandó milliárdokat befektetni a megmentésébe. Azok, akik itt dolgoznak, hisznek abban, hogy a Zsolnay egy olyan társaság, amely képes megállni a maga lábán, folyamatosan fejlődni, és hagyományainak megőrzése mellett új értéket is teremteni.

- Ön - személy szerint - hogyan látja a vállalat közeljövőjét?
- Ez az év a Zsolnay jövőjének megalapozásáról szól majd. Olyan stratégiát kell megalkotnunk, és elfogadtatnunk a tulajdonosokkal, amely biztosítja a gyár fejlődését. Kemény évek várnak ránk, folyamatosan kell dolgoznunk azon, hogy a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-t olyan társasággá tegyük, amilyennek most elképzeljük.

H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva