Mentő vitte el első pécsi meccsén a később olimpiai bajnok nigériai focistát

2025. november 14. péntek 11:39

Mentő vitte el első pécsi meccsén a később olimpiai bajnok nigériai focistát

Kevés olimpiai bajnok labdarúgója van Pécsnek. Egészen pontosan egy sincsen! De azért egy magyar aranyérmes, Dunai Antal szerepelt a Pécsi Dózsában, majd újpesti színekben szerzett aranyérmet, még 1968-ban. A másik viszont a nigériai Babatunde Fatusi, 1996-ban, Atlantában győzött a csapatával. Miközben előtte rövid ideig a Pécsi MSC-ben rúgta a bőrt. Első bajnokiján ugyan majdnem „meghalt", de szerencsére „csak" eszméletlenül vitték el a helyi idegsebészetre. Természetesen Laufer László azt az esetet is lefényképezte.

 

Nagyon fiatalon került Európába a csatár, aki a nigériai Surulere településen született, még 1977-ben. Pécsre már a svájci Servette együtteséből érkezett.

A Babatunde nevet - hibásan - írták Babatünde formában is, de nem ismerve szülőhelye nyelvét, annak írott változatát, azért ezt a variációt elvethetjük nyugodt szívvel.

Mindegy is, a pécsi kitérőt követően a Ferencvárosban is szerepet kapott, majd bejárta a fél világot. A vietnami második ligából vonult vissza a támadó, aki jelenleg az Amerikai Egyesült Államokba, Miami városában éjjeliőr. De nem erről lenne itt szó!

Hanem arról, hogy a pécsi futballban, az élvonalban az első afrikai focista Fatusi volt. Aki majdnem mindig nevetett, villogtak a fogai, elmehetett volna fogpasztareklámnak is.

Azt nem igazán lehetett kideríteni, milyen megfontolásból igazolták le, mert saját bevallása szerint csupán négy hónapra érkezett. Elég hamar lehetőséget is kapott Eich László vezetőedzőtől, 1995. március 4-én, az első tavaszi forduló apropóján. Mindez olyan régen esett meg, hogy a mai PMFC még PMSC-Fordan néven szerepelt, a hazai NB I-ben.


Babatunde tehát jött, beállt, majd mentővel távozott, „csúnya" állapotban. Az ellenfél az UTE-Novobau együttese volt Újmecsekalján. A március 5-i Vasárnapi Dunántúli Napló szerint 12 000 ember töltötte meg a lelátót. Az ellenfél szakmai vezetőjét Garami Józsefnek hívták. A lila-fehérek már 2-0-ra vezettek a Stadion utcában, amikor megtörtént a majdnem végzetes eset.

Huszonhatan a gyepen

A PMSC-Fordan-UTE Novobau 0-2-.es sporteseményen összesen huszonhat játékos kapott lehetőséget. PMSC: Gelei - Márton - Dienes, Szabados (Schneider T., a szünetben) - Tolocsko, Warzicha, J äkl, Niederbacher, Virág - Fatusi, Eszenyi (ifj. Dárdai P., a 63. percben). Újpest: Praj - Füzesi, Tomka, Molnár - Jemeni, Kozma, Véber (Turi, a 67. percben), Szlezák, Egressy - Tiefenbach (Belvon, az 58. percben), Wukovics. Gólszerzők: Kozma (a 76. percben), Egressy (a 80. percben). Több érdekességet is felfedezhetünk az együttesekben. Csereként jutott szóhoz a „kis" Dárdai Pál, későbbi sokszoros válogatott futballista, szövetségi kapitány. A fővárosiaknál ott futhatott a gyepet Véber György, aki sokkal utána edzőként is megfordult a városban. De másik két pécsi, Tomka János védő, valamint Turi Zsolt csatár is részese lett annak az ütközetnek, ami majdnem balul sült el.


A mérkőzés 85. percében a nigériai „áldozat" felugrott fejelni, miközben ütközött Roland Praj kapussal. A hálóőr azonban a labda helyett ellenfele fejét markolta meg, majd lerántotta a földre. Természetesen szándékosságról szó sem lehetett, de azért a szlovák hálóőr nem tréfált. Ezt a pillanatot is megörökítette Laufer László fotóriporter kamerája. Meg az utána történteket is.


Mert a szegény „pécsi" csatár egészen rossz egészségi állapotba került. Mindenki berohant hozzá, aki legalább egyszer látott vöröskeresztet a kispadról. Az élen dr. Kincses József csapatorvossal, ő ismert urológusként is praktizált, de itt teljesen másról szólt a történet. A letarolt futballista nem tudta, hol is van hirtelen, hiszen tudatánál sem lehetett. Hordágyra tették, majd a játékos kijáró felé vitték. Ott állt aggódó felesége, aki nem ilyen kezdéséről álmodott, amikor megérkeztek a baranyai városba.
De estére kiderült, a légi csata ugyan borzasztónak tűnt, mégsem vált végzetessé.

Amikor a klinikai ágyon a főhős magához tért, állítólag azt kérdezte, mi lett a mérkőzés végeredménye. Tegyük hozzá, Tóth Vencel játékvezető azóta adósa a csapatnak egy jogos tizenegyessel. Ráadásul, akkoriban még csupán két cserelehetőség létezett, amit Eich, a pécsi főnök már kihasznált.

Ezért a piros-feketék emberhátrányban fejezték be az összecsapást. Fatusi pedig a következő játéknapon, Győrben, március 11-én, ismét szerephez jutott, akkor be is talált a hálóba.

A Pécsben összesen nyolc bajnoki fellépés jutott neki, ezek során kétszer ünnepelhették gólszerzőként.

 

Pucz Péter - Fotó: Laufer László