Mennyi pénzt kereshetnél pécsi képviselőként?
2007. november 13. kedd 21:52
Képviselőség, bizottsági tagság és elnöki pozíció, tanácsnoki hely, alpolgármesterség és felügyelőbizottsági tagságok - nagyjából ezek azok a helyek, amelyek a pluszfeladatok mellett busás hasznot is jelentenek a politikusoknak illetve érdekköreiknek.
S éppen ezért minden - pozíciók elosztásával kapcsolatos - döntés újabb vihart kavar, csakúgy mint legutóbb a harmadik alpolgármester megválasztásakor.
Emlékezetes, már közvetlenül a választások után kiverte a biztosítékot, amikor az éppencsak nyertes városvezető koalíció majd' az összes bizottságban biztosította saját többségét, s a testületek nagy részében az elnöki pozíciót is lefoglalta magának.
Az ellenzék és szavazói felháborodását csak fokozta, hogy a baloldaliak ezt követően hét, az egyszerű halandó számára alig megfogható feladatkörrel felruházott, tanácsnoki tisztséget is létrehoztak saját maguk számára, ráadásul az önkormányzati tulajdonú társaságokban a felügyelőbizottsági helyeket is egymás között, valamint holdudvaruknak osztották ki.
A képviselőségért járó bért így szépen ki tudták egészíteni. Ez, általános esetben, a 104 ezer forintos alapdíjon felül további tízezreket jelent az érintetteknek: egy-egy bizottsági tagság ugyanis 20 ezer forint forintos pluszbevételt hoz a családi kasszába, s ha két testületnek is tagja valaki, majdnem ötvenezer forinttal nő az otthoni kosztpénz.
A bizottsági elnökök összesen 197 ezer forintot vesznek fel, csakúgy mint a tanácsnokok (minden összeg bruttóban értendő! - a szerk.).
Az alpolgármesterek fizetése mellett persze ez az összeg is eltörpül, hiszen ők költségtérítéssel együtt 660 ezer forinttal gazdagodnak havonta.
Az a képviselő, aki a kialkudott pozíciók mellett még a városi tulajdonú cégek felügyelőbizottságainak valamelyikében is helyet kap, fizetése mellett éves szinten további 3-400 ezer forinttal gazdagodik.
Utóbbi tisztség egyébként igazi jutalomfalatnak számít, hiszen érdemi munkát - tekintve, hogy általában nem szakemberek ülnek a felügyelői székekben - sokszor nem is végeznek a képviselők (illetve "csókosaik").
A tagok ráadásul időnként az általuk felügyelt cég gazdasági helyzetével sincsenek tisztában, így a társaság döntéseivel jól látható módon csak a közgyűlésen szembesülnek - amire már élő tv-közvetítés esetén is akadt meglehetősen látványos példa mostanság.
Szép summát, s cserébe le nem fedett feladatkört jelentenek ugyanakkor a tanácsnoki helyek is, amelyeket a mostani városvezetés - az ellenzék érvelése szerint egyértelműen - a bizottságok számának csökkenése miatt morgolódó koalíciós képviselők számára hozott létre.
A városvezetés érvrendszere szerint ugyanakkor a lakásügyi- (Molnár Ferenc), egészségpolitikai- (Hudvágner Sándor), vagyonpolitikai- (Kőhegyi István), EKF- (Bretter Zoltán), kommunikációs- (Sarkadi Gábor), a kisebbségi ügyekért- (Kablár János) illetve a közbiztonságért (Schmidt József) felelős tanácsnokok fő feladata az, hogy a bizottságok által le nem határolt ügyeket kézben tartsák, s segítsék a testületek munkáját.
Az igazán komoly havi apanázst viszont, mint említettük, az alpolgármesteri szék jelenti a szerencsés kiválasztottak számára. Bár a koalíció a hatalmi egyensúly érdekében végrehajtott pénzosztogatással kapcsolatos "támadásokra" általában vehemensen reagál, s feladatátcsoportosításokkal indokolja az újabb alpolgármesteri pozíció létrehozatalát, annyi bizonyos: a város adózói számára tízmilliós pluszterhet jelent évente Meixner András múlt heti kinevezése.
(A demagógia vádját vonnánk magunkra, ha felsorolnánk, hogy ezzel szemben - csak az elmúlt - egy esztendőben milyen ügyek esetén hallottuk a jól ismert városházi választ, nevezetesen, hogy "erre jelenleg nincs pénz" - a szerk.)
Az eddig ismert információk alapján - bár feladatköri leírást csak a héten kapnak az érintettek - bizonyosnak tekinthető, hogy Tóth Bertalan a jövőben gazdasági-, pénzügyi- és adópolitikai kérdésekben segíti a polgármester munkáját, míg Gonda Tibornál marad a városfejlesztés, a kultúra és az EKF-fel kapcsolatos feladatok egy része.
Meixner Andráshoz kerülnek ugyanakkor az oktatási, a külkapcsolati, a kommunikációs és a szociális ágazattal kapcsolatos kérdések.
K. Z.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- A belváros legrégibb húsboltját...
- Ittas férfit fosztottak ki a mohácsi...
- Újabb, évtizedek óta működő étterem...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Szerdán még kitart a kánikula, aztán...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Pécsi Arcok - Borza Endre, az...