"Méltóság mezeje": négyszáz nárciszt ületnek a várfalsétányon

2012. október 10. szerda 14:30

A Pécs-Baranyai Hospice Alapítvány, mely a gyógyíthatatlan daganatos betegek ingyenes otthoni szakápolását végzi, ötödik éve szervezi - évente két alkalommal - a Méltóság Mezeje című programot az Északi Várfal belső sétányán.

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzat „Légy Pécs Jövője" című pályázati támogatásának keretében idén 400 nárcisz virághagymát ültetnek el, szépítve ezzel a rendezvény belvárosi helyszínét. A tereprendezésben a BIOKOM Kft. dolgozói és a Babits Gimnázium diákjai segítenek.

A program időpontja: 2012. október 12., 15 óra
Helyszín: Északi várfal belső sétánya (Pécs, Káptalan u. felől)
Rossz idő esetén: Dóm Múzeum (Pécs, Káptalan u. 8.)

 

Köszöntőt mondanak:
Kővári János, Pécs M.J. Város Polgármesteri Hivatal Természeti és Emberi Erőforrás Bizottság elnöke
Dr. Csikós Ágnes, a Pécs- Baranyai Hospice Alapítvány elnöke

A műsorban fellépnek:
PTE I. sz. Gyakorló Iskola, Campanella Gyermekkara és versmondói
PTE Babits Mihály Gimnázium és Szakközépiskola diákjai
PTE Művészeti Kar gitár szakos hallgatói
Ördögszekér Kompánia (Bábcsoport)