Mellkason szúrta az édesapját egy kozármislenyi fiatal
2021. november 24. szerda 14:50

Késelésig fajult egy családi vita Kozármislenyben.
A rendőrségre kedden este arról érkezett bejelentés, hogy Kozármislenyben egy 19 éves férfi mellkason szúrta az apját.
A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy az ifjú először az anyjával szólalkozott össze, majd a vita hevében dulakodni kezdett az apjával.
A fiatalember ekkor magához vett egy kést, a szülőknek így volt idejük bemenekülni az egyik szobába. Gyermekük ekkor a kés nyelével betörte az ajtó üvegét, és újra támadni akart.
Az apa megpróbálta lefogni a fia kezét, azonban a fiú az ajtón keresztül olyan erővel szúrt az apja felé, hogy oldalról megsebesítette.
A mentők az apát súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. A rendőrök a helyszínen elfogták az elkövetéssel gyanúsítható fiatalt, majd előállították. Gyanúsítotti kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését elismerte. A rendőrök őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.
Ellene életveszélyt okozó testi sértés miatt nyomoznak a baranyai rendőrök.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vádat emeltek egy titkos kertészetet...
- Tőle biztosan kosarat kapunk Pécsett,...
- Orbán Viktor Zelenszkijnek: ha nincs...
- Javul az idő, szerdán már ismét...
- Három újonc is szerepel Marco Rossi...
- Rémisztő eredménnyel zárult az...
- A Mohácsi-szigeten már nyílik ez a...
- Drogkereskedelem miatt emeltek vádat...
- Roppant idegesítő, hogy alig pár...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...

